Ilyen volt az EU-elnökség – református szemszögből

2011. július 03., vasárnap

A most véget ért magyar soros uniós elnökség munkájához a Magyarországi Református Egyház hangsúlyos jelenléttel, az elnökség témáihoz kapcsolódó rendezvényekkel kívánt hozzájárulni. Ennek a jelenlétnek a legfontosabb pillanatait gyűjtöttük egy összeállításba.

Kérni és felajánlani – az MRE és az elnökségi félév

„A Magyarországi Református Egyház számára sem közömbös, mit hoz az Európai Unió és az ország számára az, hogy január 1-jétől fél éven át hazánk tölti be az EU soros elnöki tisztét” – mondta a félév kezdetén Bölcskei Gusztáv. Az MRE Zsinatának lelkészi elnöke arról is beszélt, hogy a az evangélium ugyan nem teremti meg Európát, de segítség lehet a számára. Ezt a segítséget kell felajánlaniuk a reformátusoknak. Az MRE 2011-es jelmondatát – Krisztusért követségben – idézve hangsúlyozta, fontos a kérés és a felajánlás motívuma is: „nem diktálni akarunk”. Az egyházvezető szavai jól mutatták, hogy az MRE sajátos szempontjait bemutatva, megjelenítve hozzá kíván járulni a soros magyar elnökség munkájához és sikeréhez. Ennek a hozzájárulásnak az első, ünnepélyes megnyilvánulása volt a január közepén az Ökumenikus Imahét nyitó istentisztelete Fasori református templomban, amely alkalom a soros elnökség nyitó istentisztelete is volt.

Ezekről a témákról az alábbi cikkeinkben olvashat részletesebben:
Krisztusért követségben - az MRE hozzájárulásáról
Bölcskei Gusztáv köszöntője az elnökség kapcsán indított református honlapon
Interjú Bölcskei Gusztávval az elnökségi félév elején

Kiadvány, honlap, folyóirat

A református egyház fontosnak tartotta, hogy kiadványokkal is segítse a soros elnökség és a sajátos egyházi hozzájárulás megjelenítését. Az MRE a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) meghatározó résztvevőjeként is jegyezte azt a közös kiadványt, amelyben a tanács tagjai bemutatkoztak és az egyházi szerepvállalás területeit mutatták be. A Közösségben című brosúra angolul is megjelent. A református hozzájárulás komolyságát jelzi az a külön honlap, amelyen nemcsak hírek és beszámolók, de az egyes témákról szóló tanulmányok is olvashatóak. Az MRE negyedévente megjelenő folyóirata, a Confessio is tematikus számot szentelt az Európai Unió jelenének.

Ezekről a témákról az alábbi cikkeinkben olvashat részletesebben:
Refeu2011 – az MRE honlapja az elnökségi félév bemutatására
Közösségben – a MEÖT kiadványa az EU-elnökség elé
Az EU-val foglalkozik a Confessio száma

Párbeszéd, találkozók – megjeleníteni a sajátos értékeket

Az elnökségi félév református ténykedésének jelentős részét tették ki a különböző szintű nemzetközi tárgyalások, egyeztetések és találkozók. Ezek sora már 2010-ben elkezdődött, hiszen az EU és az egyházak közötti kapcsolatban fontos szerepet játszó Egyház és Társadalom Bizottság (az Európai Egyházak Tanácsa, a CEC testülete) elnöke, Rüdiger Noll járt októberben Budapesten, majd az ő meghívására utazott szakértői csoport Brüsszelbe, decemberben. Január közepén az egyházak és az EU soros elnöksége közötti hagyományos találkozók rendjébe illeszkedve a magyar és európai egyházak képviselőit fogadta Orbán Viktor miniszterelnök.

Februárban két európai szervezet, Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága (CCME) és az Eurodiaconia tartotta az MRE meghívására Budapesten az éves partnertalálkozóját a vele együttműködő egyházak, tagszervezetek képviselőivel. A félév második felére is maradtak értékes találkozók, májusban járt Brüsszelben Bölcskei Gusztáv azon alkalomból, hogy az EU legmagasabb rangú vezetői, Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, valamint Herman van Rompuy, az Európai Unió Tanácsának elnöke fogadott huszonöt európai egyházvezetőt, köztük a Zsinat lelkészi elnökét. A Zsinat világi elnöke is járt az unió politikai központjában: Huszár Pál főgondnok egy ökumenikus küldöttség tagjaként vett részt látogatáson Rüdiger Noll meghívására.

A soros elnökség utolsó napjai is fontos eseményeket hoztak, hiszen június végén Orbán Viktor kormányfő egyeztetett ismét hazai és európai egyházi vezetőkkel, illetve ekkor tartották az Európai Bizottság és a brüsszeli egyházi szervezetek (Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottsága, valamint az Európai Közösség Katolikus Püspöki Konferenciáinak Bizottsága) minden évben esedékes párbeszéd-szemináriumát. Az idei egyeztetés témája az egyházak szerepvállalása a cigányság felzárkóztatásában volt.

Ezekről a témákról az alábbi cikkeinkben olvashat részletesebben:
Meghatározó félév jön – Rüdiger Noll Budapesten járt
Kötelességünk megjeleníteni sajátos értékeinket – az MRE EU-referense, Hámori Ádám a soros elnökségről
Református szakértők jártak Brüsszelben
Hozzuk Európát közelebb az emberekhez! - Orbán Viktor februári találkozója egyházi vezetőkkel
Budapesten tartotta éves partnertalálkozóját a CCME és az Eurodiaconia
Az EU és az európai egyházi vezetők tanácskoztak Brüsszelben
Brüsszelben járt a Zsinat világi elnöke
A cigányság felzárkóztatásáról egyeztettek az uniós vezetők és az egyházak
Európai szintű párbeszéd az egyházakkal – Orbán Viktor júniusi találkozója az egyházakkal

Cigányok, önkéntesség, kulturális sokszínűség

Az események, kiadványok és találkozók természetesen nem önmagukért jöttek létre, a féléves programnak megvoltak a kiemelt témái, területei. A cigányság felzárkóztatása, a kulturális sokszínűség megélése és az önkéntesség voltak a legfontosabbak ezek közül. Az MRE az elmúlt hónapokban véglegesítette a szeptemberben induló debreceni cigány szakkollégium alapítását. A református egyház hozzá kívánt járulni az európai roma keretstratégia kialakításához is; ezt szolgálta a CCME és az Eurodiaconia már említett, februári budapesti partnertalálkozója, ahol a résztvevők ajánlásokat fogalmaztak meg a stratégiához. Júniusban a cigányokhoz való fordulás református vonatkozásaira kívántak foglalkozni: cigánymissziós konzultáció zajlott a zsinati székházban. Ennek a legfőbb célja a magyar református közösség és a lelkipásztorok cigányságról való gondolkodásának megalapozása volt.

Kiemelt figyelem irányul idén az önkéntesség témájára is, hiszen 2011 az önkéntesség európai éve; ennek legfontosabb mozzanata a tízezer embert megmozgató, májusi Szeretethíd volt a reformátusság számára.

A kulturális sokszínűség témájához kapcsolódott viszont az a márciusi konferencia, amelyet többek között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezett, „Az egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában” címmel. Püspökök, lelkészek, teológiai professzorok, történészek és a magyarországi történelmi egyházak, valamint a romániai, szerbiai, szlovákiai és ausztriai egyházak tagjai tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.

Ezekről a témákról az alábbi cikkeinkben olvashat részletesebben:
Európai egyházi állásfoglalás készül az uniós romaügyi stratégiákhoz
Elkészült az európai ökumenikus javaslat az európai romaügyi keretprogramhoz
Cigánynak lenni Európában – interjú Póczik Szilveszterrel
Nincs meddő élet – református cigánymissziós konferenciát tartottak
Részletes beszámoló a cigánymissziós konferenciáról
Emlékezés nélkül nincs megbékélés –  beszélgetés az „Egyházak szerepe a Kelet-Közép-Európai megbékélésben” konferencia főszervezőjével, Dieter Brandesszel
Evangéliumi józanságra van szükség – a konferencia első napjának összefoglalása
A 20. század a nagy szétszórattatás évszázada volt – a konferencia második napja
Történelmi igazság csak az lehet, amit nem felejtünk el – a konferencia harmadik napja
A konferencia zárónyilatkozata
Ti felkiáltójelek vagytok! – riport a Szeretethídról

Összeállította: Csepregi Botond

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió