Imádkozzunk a Koreai-félsziget békéjéért!

2014. augusztus 07., csütörtök

Idén augusztus 10-én, vasárnap imádkozzuk el közösen a Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC), valamint a számos dél-koreai egyházat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsának (NCCK) közös imádságát, így könyörögve a félsziget megosztottságától szenvedő koreai testvéreinkkel.

A puszáni nagygyűlés lelkiségében, az igazság és béke felé vezető közös zarándoklat folytatásaként hívja az Egyházak Világtanácsa (EVT) imádságra tagegyházait Észak- és Dél-Korea békés egyesüléséért. A Puszánban elfogadott nyilatkozat értelmében minden évben az augusztus 15. előtti vasárnapon, - amely az 1945-ös Japán megszállás megszűnésének és egyben a félsziget megosztottságának kezdődátuma is- a világ keresztyénei közösen könyörögnek Korea békéjéért.

2014. évi dél- és észak-koreai közös imádság a Koreai félsziget békéjéért és újraegyesítéséért

Szeretet Istene!
Huszonöt éve állapodtunk meg egymással abban, hogy a Függetlenség Napjának hetét közös imahétként a megbékélés, a Koreai-félsziget békéje és újraegyesülése iránti vágyunknak szenteljük. Vészterhes időszakban, a dél- és észak-koreai egyházak békéért és újraegyesítésért mondott mély imádsága szülte az ígéretet, a szeretetből fakadó fogadalmat. Ugyanakkor még mindig nem teljes a szabadságunk és továbbra is konfliktusok és ellenséges gyakorlat alakítja a mindennapjainkat. Urunk, könyörülj rajtunk.

Út Istene!
Jól ismered a népünk megosztottsága miatt érzett fájdalmunkat és szenvedésünket. Urunk, sokak életáldozata nyitotta meg a megbékélés és béke felé vezető utat, amelyen most súlyos akadályokkal szembesülünk. Újfent a megosztottság magas válaszfalát építik olyanok, akik nem akarják az újraegyesítést. A közös gazdasági együttműködés Kaesong-ba nyílt ajtaja bezárulni látszik, és nem lehetünk tudjuk, mikor válik újból szabaddá a megbékélés Keumkang hegyen keresztül vezető ösvénye. Minden légi, vízi és vasúti útvonalat lezártak. Urunk, félelmet kelt bennünk napjaink valósága. Ó Urunk, segíts minket abban, hogy szembeszálljunk az igazságtalansággal és a béke és újraegyesülés útját egyengessük.

Igazság Istene!
Amikor visszatekintünk erre a hosszú ideje tartó és fájdalmas valóságra, te győzhetsz meg bennünket arról, hogy az igaz megbékélés, béke és újraegyesülés útja csak a közös eszmecsere és együttműködés lehet, amely kölcsönös megértésen és a katonai és politikai válaszfalak kölcsönös bizalomban való lerombolásán alapszik. „Mert Ő a mi békességünk" (Efézus 2:14) A feltámadás Ura a keresztben megnyilvánuló szeretet által mindannyiunk számára elküldte a békét. Urunk, add, hogy az egykor akaratunk ellenére született fegyverszüneti megállapodás haladéktalanul veszítse el hatályát és a háború végét egyszer s mindenkorra békeszerződés garantálja. Törd le a sötétség és igazságtalanság befolyását, amely az erő és a hatalom eszközeivel akar uralkodni a világon. Hadd járjunk mindannyian a szolgálat, a közösség, a szeretet és az igazság útján.

Élet Istene!
A béke világítótornya akarunk lenni Kelet-Ázsiában és az egész világon, hogy rávilágítsunk a béke útjára. Urunk, hadd vessünk véget a hatalmasok kizsákmányoláson, uralkodáson és a halálon alapuló katonai kultúrájának. Hadd építsük a te szeretetedből az életet. Hadd vallják meg bűneiket azok, akik az erőtleneket fenyegetve, mások életét kioltva igazságtalanul uralkodnak, és hadd cselekedjenek igazságot újra azáltal, hogy visszaadják mindazt, amit elraboltak. Hadd imádkozza ezzel összhangban Dél, Észak és a világ valamennyi kereszténye, hogy „Élet Istene vezess bennünket igazságra és békére", és hadd járuljunk mindannyian ahhoz az Úrhoz, aki a béke apostolainak hívott el bennünket.

2013-ban az Egyházak Világtanácsának 10. Nagygyűlésén Puszánban, a világ 345 egyháza, 560 millió keresztyént képviselve tett ígértetett, hogy együtt cselekszik és imádkozik Korea békéjéért és újraegyesítéséért. Ugyanakkor az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség sajnálatosan akkor nem tudott csatlakozni hozzánk. Ó Urunk, hadd tegyenek meg most a dél- és észak-koreai egyházak együtt minden tőlük telhetőt a békéért és újraegyesítésért, közösen imádkozva, minden korábbinál eltökéltebben. Add, hogy már a közeli jövőben hallhassuk az újraegyesítés evangéliumát, ami olyan lesz számunkra, mint a második szabadítás. Te vagy a Szeretet, az Igazság és az Élet. Jézus Krisztus nevében imádkozunk, Ámen.

2014. augusztus 15.

Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa, Koreai Keresztyén Szövetség

Az EVT 2013. novemberi puszani nagygyűlésén elfogadott nyilatkozatban fejezte ki elkötelezettségét a Koreai félsziget békéjének megvalósulása mellett. A puszani vállalások gyakorlati megvalósulásának lehetőségeit kereste 2014. június 17-19 között a Bossye-i Ökumenikus Intézetben megrendezett szakmai ökumenikus találkozó (http://reformatus.hu/mutat/9795/), ahol az MRE, mint a koreai PCK és PROK egyházak testvéregyháza is képviseltette magát.

Külügyi Iroda
Fotó: Oikoumene.org 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió