Imádság luxusszegényekért

2015. január 28., szerda

Azúr tenger, hófehér homok, pálmafák – ezek juthatnak először eszünkbe a Bahamákról. Ugyanezek a szigetek számos ott élőnek nem jelentenek mást, mint szegénységet, tinédzserterhességet, erőszakot, drogkereskedelmet. A kétarcú szigetvilágért imádkoznak világszerte március 6-án.

– A lábmosáshoz le kell hajolni, és fel kell nézni a másikra. Jézus ezt akarja megtanítani nekünk: ma, amikor ember ember ellen támad, mert nem hajlandó elismerni, hogy a másik olyan, vagy akár különb, mint ő, tanuljunk meg felnézni egymásra! – mondta áhítatában P. Tóthné Szakács Zita, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Női Bizottságának elnöke a január 24-i világimanapi előkészítő konferencián Budapesten. A találkozón a Bahamák asszonyai által előkészített világimanapi liturgiával ismerkedtek a MEÖT-tagegyházakból érkezett résztvevők, amelynek vezérigéje a lábmosás története: „Jézus ezt mondta nekik: »Értitek, hogy mit tettem veletek?«”(Jn 13,12)

Egyedül János evangéliuma írja le ezt a történetet, a szinoptikusok ugyanitt az utolsó vacsora eseményeit hangsúlyozzák, pedig a lábmosás tette ugyanazt jelenti, amit az úrvacsora: Jézus olyat végez el helyettünk, ami semmiképp nem az ő dolga lenne. Ez lehet az érzésünk a bahamai asszonyok által megjelölt projekttel kapcsolatban is – ők ugyanis egy családjaiktól elmenekülni kényszerült anyákat segítő krízisközpont működtetéséhez, valamint egy olyan felvilágosító kampányhoz kérik az imanapi perselypénz-támogatást, amely a szigetvilágban oly jellemző erőszakosságnak üzen hadat.

A földi paradicsomban olyan súlyos problémákkal küzdenek, mint a tinédzserterhességek, az AIDS vagy a mellrák – előbbi kettőben komoly szerepet játszik a tény, hogy a Bahamák szigetvilága az első tízben van a nők és gyermekek sérelmére elkövetett nemi erőszak világranglistáján, valamint, hogy az ország törvényei nem ismerik a házasságon belüli erőszak intézményét. Ugyancsak problémát jelent, hogy sokan próbálnak itt megtelepedni a hátrányos helyzetű szigetekről, például Haitiől – a bahamaiak által megvetett bevándorlók még inkább kiszolgáltatottak az erőszaknak vagy a testi szolgáltatásokért pénzt kínáló turistáknak. A bahamai társadalom szerveződése is sajátos: ugyan fontosnak tartják a családot és csapásnak a gyermektelenséget, szinte elvárás, hogy egy férfinak a házasságán kívül is legyenek kapcsolatai. Legtöbbször a nők szereznek szakmát, végzettséget, leginkább rájuk hárul a családfenntartás terhe – tudtuk meg Szederkényi Kornéliától, Szunyogh Ildikótól és Jakab-Köves Gyopárkától, akik Magyarországot képviselték a svájci, németországi és ausztriai felkészítő hétvégéken.

A világimanapi előkészítő konferencián elhangzott: a Bahamák asszonyai tükröt tartanak elénk, problémáik, ha talán nem ennyire élesen, de Magyarországon is megjelennek. A világimanap célja elsősorban az, hogy végiggondoljuk, mit mond Isten Igéje ezekre a helyzetekre, mi a mi felelősségünk – erről beszélt Csapó Emma is, aki lassan két évtizede igyekszik segíteni az utcáról a normális életbe visszatérni vágyó prostituáltakat.

Az imanappal kapcsolatos segédanyagok a www.meot.hu honlapon találhatók.

Forrás: Reformátusok Lapja

Istent keresem

5Móz 10

„Ő pedig fölírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →