Ismét ösztöndíjat hirdettek fiatal egyháztörténészek számára

2019. szeptember 16., hétfő

Október elsejéig várják a pályázatokat a Szegedi Kis István-ösztöndíjra, amelynek célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatásának támogatása.

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. második alkalommal hirdet pályázatot fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1979. január 1. után született kutatók pályázhatnak.

Az ösztöndíj azért különleges, mert egy kifejezetten szűk tudományterületre koncentrál, hiszen az egyháztörténet még bőven adós a korai magyar protestantizmus feltárásában. Érdemes kutatni a területet, hiszen a 16-17. századi török háborúk korára eső magyar protestantizmus nagyjai kiemelkedő jelentőséggel bírnak, ahogy például a névadó is. Szegedi Kis István (1505-1572) a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt. 

Az állami kutatói ösztöndíj 2019. szeptember 1-től 2020. augusztus 31-ig nyújt havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást. Az ösztöndíjban évente legfeljebb tízen részesülhetnek. A támogatás legfeljebb három alkalommal nyerhető el. Nem pályázhat azonban az, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban részesül.

Az ösztöndíj kutatói programmal pályázható meg. DLA-, illetve PhD-ösztöndíjas témával és fordítói munkával nem lehet pályázni. Meghosszabbításához minden esetben új pályázatot szükséges benyújtani az adott pályázati kiírás szerint. Az ösztöndíjpályázat benyújtásához a pályázati adatlapot, a pályázó szakmai önéletrajzát, szakmai koncepciót és a publikációk jegyzékét kell benyújtani postai vagy elektronikus úton október 1-jén 16 óráig.

A pályázatot szakértői kuratórium bírálja el, tagjai Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa, országgyűlési képviselő, Lévai Attila református lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja.

A részletes pályázati felhívás a MANK honlapján, a www.alkotomuveszet.hu oldalon olvasható.

Cikkeink a tavalyi pályázatról:

Átadták a Szegedi Kis István-ösztöndíjakat

Birtokba vehetjük az elfeledett múltat

reformatus.hu

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.