Japán kritika a keresztyénségről

2009. december 04., péntek

Az egyik vezető japán politikus szemére vetette a szigetország egyházainak, hogy a keresztyénség valójában „kizárólagosságra törekvő, önigazult vallás”. Mi indíthatta őt erre a megállapításra? (Tokió) – A kormányzó Demokrata Párt főtitkára, Ichiro Ozawa az egyházak neheztelését vonta magára azzal, hogy nemrég kijelentette: a keresztyénség kizárólagosságra törekvő, önigazult vallás. A svájci ökumenikus hírügynökség, az ENI tudósítása szerint ezt a főtitkár az után mondotta, hogy találkozott a Japán Buddhista Föderáció elnökével és több tagjával. A főtitkár szerint a nyugati társadalom azért van zsákutcában, mert a keresztyénség az alapja. Az iszlám szerinte hasonlóképpen „klikkvallás”, de nem olyan erősen, mint a keresztyénség. Viszont igazából csak a buddhizmus tanítja meg az embereket jól, helyesen élni. A Japán Keresztyén Egyházak Konföderációja tiltakozó levélben szólította fel a politikust, vonja vissza kifejezéseit, melyek egyoldalú értelmezésen alapulnak – hangsúlyozta a konföderáció elnöke, Nobuhisha Yamakita. A szövetségben helyet foglalnak a katolikus, az anglikán és a protestáns egyházak képviselői. A 127 millió lakosú Japánban, ahol a lakosság túlnyomó többsége buddhista-shintoista, ehhez a nagy számhoz képest a keresztyének 1,5 %-os arányukkal abszolút kisebbséget alkotnak. A protestánsok aránya még halványabb, lélekszámuk kb. 600 ezer körül mozog. De a vezető politikusok között ennek ellenére nem kevés keresztyén található. A szeptember 16. óta kormányzó új kabinetnek a miniszterelnöke, Yukio Hatoyama bapstista, elődje, Tarfo Aso római katolikus volt. (idea.de – 2009-12-02 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.