Javuló tendencia a KRE-n

2012. június 02., szombat

A Károli Gáspár Református Egyetem több kara, az idei felvételi jelentkezési rangsorban igen előkelő helyen zárt. Legkiemelkedőbben a bölcsészettudományi karuk végzett, mely 2012-ben az azonos  karok között második lett az összes jelentkezők, és az első helyen jelentkezők létszáma alapján!

A 2012. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban száztízezer-háromszázkilecvenheten adtak be jelentkezést valamely felsőoktatási intézménybe. A tavalyi jelentkezői létszámhoz képest ez huszonkét százalékos visszaesést mutat, amelyet az elemzők a felsőoktatási rendszer finanszírozási feltételeinek átalakításával magyarázhatunk.

A következő tanév őszétől a felsőoktatásban magyar állami ösztöndíjas, magyar állami részösztöndíjas vagy önköltséges formában lehet továbbtanulni. Alapképzésben és egységes, osztatlan mesterképzésben a jelentkezőknek a felvételhez el kell érni a jogszabályban meghatározott, minimum 240 pontot.

A korábbi évektől eltérően idén központilag határozták meg az államilag támogatott intézményi keretszámokat, azon belül is külön-külön lebontva képzési szintekre, területekre. Ennek eredményeként a Károli Gáspár Református Egyetem államilag támogatott finanszírozási formában kétszáznyolcvan főt vehet fel alapképzésben, harmincöt főt felsőfokú szakképzésben, míg mesterképzésére kétszázhét hallgatót.

 

A KRE  államilag támogatott keretszámok képzési területek és képzési szintek közötti megoszlása

 

  • bölcsészettudomány képzési területen 250 fő alapképzésben, 115 fő mesterképzésben,
  • társadalomtudomány képzési területen 20 fő alapképzésben, 12 fő mesterképzésben, 
  • pedagógusképzés képzési területen 10 fő alapképzésben, 80 fő mesterképzésben folytathat tanulmányokat.
Előrelépés

Idén az Egyetem világi képzéseire – a www.felvi.hu honlapon közölt legfrissebb felvételi statisztikák szerint  összesen hatezerharmincan jelentkeztek a KRE képzéseire. Ez az elmúlt évhez képest 11 százalékos növekedést jelent. A jelentkezések száma közel harminckét százalékkal emelkedett, és az intézményt első helyen megjelölők is több, mint 10 százalékkal többen lettek a tavalyinál.  A legnagyobb növekedést az összes jelentkezői létszám alapján a Bölcsészettudományi Kar érte el, s ezzel az országos kari rangsorban az ötödik helyre került!

A Károlira beadott első helyes jelentkezéseket tekintve az egyes képzési szintek megoszlása a következő: a jelentkezők 72%-a alapképzési szakot, 6%-a egységes, osztatlan mesterképzést, 18%-a mesterképzési szakot és 3%-a felsőfokú szakképzést jelölt meg a felsőoktatási felvételi jelentkezési lapon.

Pozitív eredmény a jogi karon is

Annak ellenére, hogy az Állam- és Jogtudományi Karon 2012/2013. tanévtől nem indul államilag támogatott jogász egységes, osztatlan mesterképzés, mégis mérsékelten, de emelkedett a nappali munkarendű jogász szakra beadott összes jelentkezések száma, illetve ezzel egyenes arányban nőttek az első helyes jelentkezések is. Ezt a Kar intézményi rangsorokban való előkelő helyezésének köszönheti. Úgy szintén többen adták be jelentkezésüket az önköltséges formában meghirdetett jogi asszisztens felsőfokú szakképzésre.

Legnépszerűbb szakok

A Bölcsészettudományi Kar 2012-ben a bölcsészettudományi karok között második lett mind az összes jelentkezők, mind az első helyen jelentkezők létszáma alapján! A Karon a legnépszerűbb szakjai között továbbra is ott található a pszichológia, keleti nyelvek és kultúrák-japán szakiránnyal, az anglisztika és a germanisztika-néderlandisztika szakiránnyal, ahol a jelentkezések az önköltséges finanszírozási formában majdnem duplájára nőttek az alapképzésekben. A mesterképzésnél a néderlandisztika, a pszichológia a vezető, míg a tanári mesterképzési szakon belül a magyartanár, a némettanár, valamint a magyar mint idegen nyelvtanára szakképzettségek voltak a legközkedveltebbek, finanszírozási formától függetlenül.

Újdonságok

Az újonnan induló szakok közül kiugróan jól szerepelt a szociológia alapképzési szak, összevetve a többi felsőoktatási intézménnyel. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jelentkezőkével közel azonos volt a jelentkezők létszáma, megelőzve ezzel a Debreceni Egyetemet, a Miskolci Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet és Szegedi Tudományegyetemet is.

A 2012. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban a Tanítóképző Főiskolai Kar a szociális munka alapképzési szakot és az ifjúságsegítő felsőfokú szakképzést már Budapesten is meghirdette. A magyar állami ösztöndíjas, nappali munkarendű szociális munka alapképzési szak fővárosi képzési helyszínére tízszerannyian jelentkeztek, mint Nagykőrösre. A tanító és óvodapedagógus alapképzési szakokon szintén sikerült növelni a jelentkezők létszámát, még ha szerényebb emelkedés is volt tapasztalható.

Hitélet, teológia

A Tanítóképző Főiskolai Kar hitéleti képzései tekintetében kiemelendő a levelező munkarendű református hittanoktató alapképzési szak, ahol háromnegyedével nőtt az első helyes jelentkezések száma a tavalyi évhez képest. A Hittudományi Karon harminchatan jelentkeztek a nappali munkarendű teológia-lelkész egységes, osztatlan mesterképzési szakra, ebből a 2012. áprilisi alkalmassági vizsgán huszonheten feleltek meg. A Kar húsz-huszonöt fővel számol a következő tanévben.

Tavaly harmincnyolc felvett jelentkezőből huszonhét kezdte meg tanulmányaikat teológia-lelkész szakon, ami harminc százalékos lemorzsolódási arányt jelentett. Az esti munkarendű protestáns teológia egységes, osztatlan mesterképzésre idén hatan, a tanár - hittanár-nevelőtanár mesterképzési szakra pedig huszonöten jelentkeztek.

KRE

Ösztöndíj

 

A 2012/2013. tanévben két alkalommal – félévente – kerül odaítélésre a Károli Gáspár Ösztöndíj, amelynek összértéke 10 millió forint. A hallgató által elnyerhető összeg az önköltség 50%-a, illetve 25%-a. Az ösztöndíjra pályázhat és támogatásban részesülhet a 2012 szeptemberében beiratkozó, teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, egységes, osztatlan mesterképzésben, valamint mesterképzésben részt vevő, önköltséges, elsőéves hallgató, amennyiben a 2012. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során a KRE-t első helyen jelölte meg. A jelentkezési sorrendmódosításra 2012. július 10-éig van lehetőségük a jelentkezőknek.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.