Ökumenikus evangelizácó lesz Szirmabesenyőn

2010. május 20., csütörtök

altKözös, ökumenikus utcai evangelizációt tartanak Szirmabesenyőn a görög katolikus, római katolikus, és református egyházak május 24-én pünkösd hétfőn délután öt órakor.

Pünkösd ünnepe számunkra a húsvéti kegyelem utáni igazi beteljesülés, amikor kitöltetett a Jézus által megígért Szentlélek az emberekre. Annak a személyes közösségnek a lehetősége tárult fel a pünkösdi események alatt, mely minden keresztény embernek új reményt, életet hozott és hoz ma is, mindazoknak, kik bizalmukat Istenbe vetik. A hétfői rendezvény célja ennek a jó hírnek a felekezeteken felüli továbbadása, az ünnepi pillanatokból a hétköznapokba való átvitele. Nemzetünk, községünk, saját életünk jövője is Krisztuskövetésünkön alapszik, melyben a legnagyobb segítség a Szentlélek Isten életünkben való jelenléte.
A mindennapok problémái fölött is Isten az úr, így az alkalom alatt elhangzanak majd személyes bizonyságok, illetve engesztelő és hálaadó imádságok, tanúságtételek, az árvízkárosultakért, az árvíz sújtotta térségekért közbenjáró imádság.

 

Az alkalmon részt vesznek a helyi keresztény vezetők mellett Csiszér László zenekarával Budapestről, Vígh János Debrecenből, illetve Prókai Árpád Borsodgesztről.
Helyszín: Szirmabesenyő, Kossuth utca 42. Művelődési Ház (Miskolctól 10 km-re)

Nagy Barnabás

 

alt

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.