„Jó érzés megmutatni, mit tudunk”

2018. május 24., csütörtök

Régi álmot váltott valóra a Baár-Madas Református Gimnázium három diákja, mikor tavaly év végén megnyerték a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A győztes csapat tagjaival azután beszélgettünk, hogy hazatértek cambridge-i nyereményútjukról.

Kétszer indult eddig „Baár-Madasos” csapat a komplex országos vetélkedőn, de csupán Boldizsár Imrének, Makovsky Mihálynak és Uri Benjáminnak – vagyis Iminek, Misinek és Beninek – sikerült maga mögé utasítania minden csapatot. „Ezen a versenyen ismerni kell a fizika, a kémia és a biológia tananyagot, Szent-Györgyi Albert életrajzát és Nobel-díjasaink eredményeit” – vázolja Vetlényi Dávid biológia tanár, a fiúk mentora a verseny sokszínűségét. Az is hamar kiderül, hogy a megmérettetés igazán népszerű, érdemes rá hamar jelentkezni, mert bár közel ötven csapatot tudnak fogadni a szegedi szervezők, könnyű kimaradni a keretből.

Igazi csapatmunka

Az első fordulóban a csapatok számítógépes tesztfeladatokkal mérték össze tudásukat, közülük hat csapat jutott be a döntőbe – ahol kísérletekkel és különböző tudományos problémákkal találkoztak. „Megadott elemekből kellett összeállítanunk egy molekuláris gépet, ami fény hatására gyógyszert adagol, a kémiai részben pedig hasonló színű anyagokból kellett kiválasztani a C-vitamint” – magyarázza Imi.

A felkészülés során a fiúk felosztották a témaköröket és azokat egyedül dolgozták ki, Imi pedig elvállalta Szent-Györgyi Albert életrajzát és a C-vitamint is. Mindhárman megtalálták a saját érdeklődési körüknek megfelelő részeket, és bár Benit nyelvvizsgája miatt nem tudjuk megkérdezni a tapasztalatairól, csapattársai biztosítanak róla, hogy ő is nagyon élvezte a versenyt.

Vetlényi Dávid azt is hozzáteszi, a fiúk maximalizmusa nem lepte meg, mivel mindhárman bejutottak az idei OKTV döntőkbe: Misi fizika I. kategóriában a 8. helyen, Beni és Imi pedig biológia II. kategóriában a 22. és a 23. helyeken végeztek. Emellett Imi tavaly 2. helyezést ért el a Dr. Árokszállásy Zoltán Biológia-Környezetvédelmi Versenyen. Azonban elért eredményeik ellenére is csak szerényen válaszolnak, amikor megkérdezzük, hogy érezték magukat a győzelem után: „Örültünk, de csak azt tudom mondani, furcsa érzés volt – feleli Imi, Misi pedig hozzáteszi: „Tudtuk, hogy a döntőben jól szerepeltünk, mégis meglepett a győzelem.”

Utazás Cambridge-be

Az első helyezetteknek ebben az évben négynapos utazást szervezett a Cambridge Szeged Society. A csapat számára nagy élmény volt az angliai út, örültek, hogy az érettségi és a további versenyek előtt ilyen aktívan pihenhettek. Elmesélik, hogy látták a Trinity College-ot, az Ely katedrálist, Newton leveleit és például Luther Márton 1517-ben írt 95 tételének eredeti példányát. „Voltunk a Hopkins intézetben, ahol Szent-Györgyi Albert is kutatott, és láttuk azt a C-vitamint, amit még ő izolált – mondja Imi. – Olyan helyeken járunk, ahova turisták nehezen juthatnak el. Jó volt ennyi év nyelvtanulás után elutazni egy angol nyelvterületre.”

Newton almafája

„Igazán kedves családoknál laktunk, ez alatt a pár nap alatt beleláttunk mindennapjaikba, sokkal izgalmasabb volt, mintha elszigetelve töltöttük volna a szabadidőnket egy hotelben” – folytatja Misi. Az programok mellett kellemes meglepetésben is részük volt: találkoztak a Baár-Madas egyik öregdiákjával, aki fizikát tanul a Trinity College-ban. „Nagyon hasznosak voltak a találkozások és olyan történelmi emlékeket láthattunk, amikről eddig csak könyvekben olvastam” – foglalja össze Imi.

Csak együtt megy

Bár a fiúk jövőre is szívesen versenyeznének együtt, erre nem lesz lehetőségük, mert Imi idén érettségizik. Misi viszont úgy gondolja, új csapatban is kipróbálná magát: „Jó érzés megmutatni, mit tudunk. Jó volt közösen gondolkozni a feladatokon, és a cambridge-i út is vonzott minket. De valójában ez nemcsak egy verseny, hanem egy olyan hétvége, ahol találkozhattunk más diákokkal – és ezalkalommal Sir Richard Timothy Hunt Nobel-díjas professzorral is.” Mint mondja, különleges élmény volt belelátni az aktuális kutatásokba, de az is, hogy iskolájuk csapata végre felálhatott a dobogóra. „Jó öregbíteni is iskolánk jó hírét, szerintem ez egy szuper gimnázium, örülök, hogy lehetőségem van elmélyülni azokban a tárgyakban, amik érdekelnek” – teszi hozzá.

Iminek hasonlóak a gimnáziumi tapasztalatai: hálás, hogy ilyen eredménnyel zárhatja végzős évét. „Nyolcadikos voltam, amikor jelentkeztem, szerettem volna ide járni a protestáns nevelés és a biológiai tagozat miatt. Már a szóbeli felvételi is megnyugtató volt, a következő években pedig hasonlóan szép élmény volt – már mondhatom múlt időben – a biológia tagozat. Szeretek és szerettem ide járni” – emlékszik vissza.

Tanáruk szerint változó, hogyan viszonyulnak a diákok a versenyekhez és a természettudományokhoz. Mint mondja, a biológia jelenleg népszerű, míg a kémia és a fizika nem annyira. „Idén nagyon szerettem volna, hogy dobogósok legyünk, azt mindenképp megérdemelték volna – de az első hely felülmúlta az elképzeléseimet, nagyon büszke vagyok rájuk – fogalmaz Vetlényi Dávid. – Csapatversenyekben erős a gimnáziumunk, fontosnak tartjuk, hogy diákjaink megtanuljanak együtt dolgozni, mert ez az életben is elengedhetetlen lesz számukra, bármilyen területen is helyezkedjenek el.”

Farkas Zsuzsanna

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.