Újra református énekektől zengett a MÜPA

2013. július 08., hétfő

„A templomon kívül is óriási erejük van a református énekeknek, ezért ki kell hozni azokat onnét" – hangsúlyozta Böszörményi Gergely koncertigazgató a Református Énekek című hangversenyt bevezető köszöntőjében július 6-án a budapesti Művészetek Palotájában.

Az eseményt immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg, idén a háromszázhetven fős kórust tizennyolc énekkar alkotta, akiket természetesen szerte a Kárpát-medencéből toboroztak a szervezők.

A hangversenyen közreműködött Arany János, Berkesi Boglárka, Berkesi Sándor és Süll Kinga karnagy, Szilágyi Gyula orgonaművész, Gál Eszter és Hegedűs Zsuzsanna szólóénekes, a bibliai szakaszokat pedig Gulyás Gergely parlamenti képviselő olvasta fel. A koncert végén Kató Béla erdélyi püspök áldáskéréssel bocsátotta el a gyülekezetté vált közönséget.

A hangverseny keretében Nagy Csaba egy zsoltárfeldolgozásával emlékeztek meg a huszonöt évvel ezelőtt elhunyt Csomasz Tóth Kálmánról. A Református Énekeskönyv szerkesztőjét Arany János méltatta, aki kiemelte: a lelkész-egyházzenész vészterhes időkben építette fel hatalmas életművét, de ennek ellenére mindig humor, szeretet és alázat jellemezte. „Ajkunkon folyamatosan gyümölcsözik az általa elvégzett munka" – fogalmazott a karnagy.

Kiss Sándor, Kép: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.