Kalandra fel!

2012. június 20., szerda

A Csillagpontig még egy évet kell várni, de a református fiatalnak idén sem kell otthon maradnia, bőven akad ifjúsági tábor, fesztivál, ahol testileg-lelkileg feltöltődhet, barátokra lelhet. Körkép.

Gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek, iskolák, ifjúsági szervezetek számtalan programot szerveznek, mi csak a legfontosabbakat gyűjtöttük össze, s néhány határon túli programról is hírt adunk, a teljesség igénye nélkül. Jó szórakozást!

TREND ifi

„Szervezd a nyári ifi-hétvégédet Fehérvárra!" – ezzel a felhívással hirdetik a REND (Református Egyházi Napok Dunántúl) ifjúsági rendezvényét. Lelki programokkal, zenei koncertekkel, dicsőítéssel, sporttal, táncházzal, kézművességgel, imasátorral, teaházzal, ifjúsági istentiszteletekkel várják az fesztiválozó fiatalokat június 29. és július 1. között Székesfehérvárra.

Csillagpötty a Tiszántúlon

Regionális ifjúsági találkozót rendeznek Hajdúböszörményben július 4-től 7-ig. A Csillagpöttyre elsősorban tizennégy és huszonöt év közötti fiatalokat várnak. Kézműves foglalkozás, imaséta a templom tornyában, láthatatlan színház, előadások, koncertek, áhítatok – ez csak ízelítő a Csillagpontra emlékeztető gazdag programból. A népzene és a sport mellett lelki táplálékot ígérnek a szervezők. „Mese vagy valóság? Aki nem hiszi, járjon utána!" 

Emellett idén is megrendezik, sorban tizenhetedszer, a Nemzetközi Népművészeti Tábort Vésztőn.

Tiszán innen, Duna mellett

A tiszáninneni egyházkerületben a fiatalabb és az idősebb fiatalságnak is szerveznek központi nyári programot. A kerületi gyerektábort július 2. és 7. között rendezik Sárospatakon, az ifitábort pedig ugyanekkor Mályiban. Dunamelléken a ZEFIR-ről (a Református Zenei Fesztivál Ifjúsági Rendezvénye) ismert A zarándok útja című könyv alapján tartanak konfirmandus hetet július 2-től és 7-ig. Galyatetőn zenei tábort tartanak (július 9. és 15.) a gyülekezeti éneklésben elmélyülni vágyóknak. Ősszel pedig önismereti hétvégéket szerveznek fiúknak és lányoknak egyarát. Részletek az Ifi-Kap-Tár honlapján.

Refisz és SDG

Ebben az évben sem marad el a Református Fiatalok Szövetségének (REFISZ) nagy nyári tábora – augusztus 6. és 12. között a balatonszárszói SDG Konferenciatelepen. A reggeli áhítatok, témák szerinti műhelyek és csoportbeszélgetések után a Balatonban fürödve, sportolva kapcsolódhatnak ki a résztvevők, hogy az esti áhítat és bizonyságtétel után éjszakába nyúlóan beszélgessenek. „Éneklés, játék, sok-sok nevetés és találkozás Istennel" – ígérik a szervezők.

Hol vagy? Merre tartasz? Mi a célod egyedül, társaddal? Merre tart a világ? – ezekre a kérdésekre keresi a választ a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom nyári tábora. Az SDG-sek református középiskolásokat várnak a Fejér megyei Nagyvelegre (július 2-8.). A tábor leginkább várt eseménye a szombat esti tábortűz. A csapatok az utolsó estén mutatják be a heti feladatuk eredményét, másrészt egyéni produkciókkal is meg szokták örvendeztetni egymást. Jelentkezési határidő: június 22.!

Különféle nyelveken

Aki sporttal vagy nyelvtanulással szeretné eltölteni a nyarat, annak sem kell szomorkodnia: a fiatalabb korosztályt és a gimnazistákat is várják a Szentírás Szövetség táborai. A szervezők a mozgás és a nyelvek szeretete mellett a bibliaolvasás és az imádkozás fontosságára szeretnék megtanítani az ifjúságot.

A Bethánia CE Szövetség nemzetközi ifitábora is jó alkalom a nyelvgyakorlásra, hiszen az augusztus 14-től 21-ig tartó piliscsabai együttlétet írek és magyarok közösen szervezik. Várnak mindenkit, aki szeretne közelebb kerülni Istenhez és barátságokat kötni másokkal.

Határon túl

Regionális találkozók, korosztályok szerinti táborok közül válogathat a felvidéki református fiatal. Fiatal Reformátusok Szövetségének (FIRESZ) legnagyobb rendezvénye a kovácspataki Országos Ifjúsági Találkozó (augusztus 1-5.).

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) is többféle programot hirdetett meg weboldalán, ezek közül a SZIRT-ről már mi is írtunk. Július 19. és 22. között Fehérgyarmatra gyűlik majd a szatmári fiatalság hazánkból és határon túlról.

A királyhágómelléki ifjúsági szervezet (KRISZ) július végén rendezi meg kerületi táborát. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) fő programja sok egyéb mellett a Válts irányt! fesztivál, melyet Szovátán tartanak augusztus 2-től 5-ig.

reformatus.hu, fotó: rzf.reformatus.hu, sdg.org.hu, szentirasszovetseg.net

Istent keresem

2Krón 31

„Minden munkáját, ...Istenét keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →