Kálvin János munkáiból és a reformátorról írt kötetekből nyílt kiállítás Szegeden

2009. május 29., péntek

A szegedi Somogyi-könyvtárban; a július 4-ig látható a tárlat, amelyen bemutatják a genfi reformátor fő művének, (Institutio Religionis Christianae) egy több, mint négyszáz éves kiadását is.

Az Institutio és a mű korai, 1624-es Szenczi Molnár Albert által készített magyar nyelvű fordítása is a könyvtáralapító Somogyi Károly gyűjteményéből származik - mondta a tárlat megnyitója előtt Takó Edit, a könyvtár tudományos munkatársa.

Bár Somogyi Károly katolikus főpap, esztergomi kanonok volt, tizenegy éves korában tért át a katolikus hitre, és egész élete során megőrizte a nyitottságot és érdeklődést a református hit iránt. Felbecsülhetetlen értékű könyvtárában, amelyet a nagy árvizet követően 1881-ben ajánlott fel Szeged városának, Luther és Kálvin számos műve mellett megtalálható az unitáriusok Bibliotheca Fratrum Polonorum című nyolckötetes sorozata is.

A kiállításon bemutatott negyven kötet között szerepel Théodore de Béze svájci teológus 1581-es kiadású műve is, amely a korabeli fontos személyiségek – így Kálvin János – életrajzát gyűjtötte össze. Az érdeklődők a könyvtári tárolókban láthatják Kálvin összes művének 1617-es genfi kiadását csakúgy, mint az 1900-as évek elejéről származó magyar nyelvű könyvet, amely az egyházszervező nőkhöz írt leveleit gyűjti össze.

A kötet érdekessége, hogy a levelek nem mindegyike a korabeli uralkodók hitveseinek íródott, vannak közte olyanok, amelyek egy párizsi női fogolynak szóltak.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.