Karácsonyi gondolatok, emlékek

2014. december 18., csütörtök

"Attól kezdve mindig vártam a karácsonynak ezeket a falu egész közösségét megmozgató eseményeit is" - Csiszár Ákos karácsonyi emlékei.

Nagy ünnepeink közt nem lehet fontossági sorrendet felállítani, talán csak időbeliséget. Most, karácsonykor mennyei Atyánk üdvözítő szeretetének egyik fontos eseményéről szól az Evangélium: Jézus megszületett az idők teljességében!
De ha az Ige nem öltött volna testet, akkor nem történhetett volna meg nagypénteken a Golgotán a bűneinkért vállalt keresztáldozat sem. Akkor nem történhetett volna meg a húsvéti feltámadás reményt adó eseménye sem. És ha pünkösdkor nem árasztja ki Isten a Szentlelket, akkor nem lehetne az a bizonyosságunk, amit hitvalló őseink a Heidelbergi Kátéban így fogalmaztak meg: „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított."
Most mindennek az összefüggésében figyeljünk a karácsonyi csodára! Nem akarom a Jézus születéséről szóló evangéliumi történeteket csokorba szedni – mégis a szeretetről szólok –, hanem arra szeretnék koncentrálni, hogy a karácsony ünneplése hogyan jelentkezik a mai nemzedék életében, illetve én hogyan éltem meg a szentestéket.
A karácsonynak mint ünnepnek az elmúlt kétezer év alatt kialakultak ünnepi szokásai. Ma már elképzelhetetlen feldíszített karácsonyfa nélkül az ünnep. Az utolsó évszázadban velejárója lett karácsonynak szeretteink megajándékozása, ezzel örömszerzés gyermekeknek, szülőknek.
Sajnos vannak, akik életében eltolódott a karácsonyi ünneplés a földi ajándékozás irányába. Nekik a karácsony az emberi szeretet ünnepévé lett, de úgy, hogy életükben Jézusnak már nincs hely.
Megelevenednek bennem korábbi karácsonyi események. Mi a parókián hatan voltunk testvérek. A „Jézuska" a szentesti istentisztelet utánra mindig „becsempészte" a karácsonyfát. Mesekönyvek és társasjátékok is voltak alatta.
Mintegy hétesztendős voltam, amikor Tákoson karácsony este két-háromfős csoportok ajkán hangzott a kérdés ablakunk alatt: „Szabad az Istent dicsérni?" Majd felcsendült a kántálók karácsonyi éneke. Aztán jöttek az újabb és újabb csoportok.
A kántálók után jöttek a betlehemezők. Mindig legalább hatan voltak. A karácsony éjszakájának minden pásztora ott volt, beöltözve. Hetekkel korábban készítették el a kellékeket is: a kis istállót és a kis jászolt. Az „öreg" bölcs bemondásaival vitt humort a szenteste történetébe.
Attól kezdve mindig vártam a karácsonynak ezeket a falu egész közösségét megmozgató eseményeit is. Színesítője lett a karácsonyi ünneplésünknek, a közösség karácsonyának. Másnap a karácsonyt ünneplőkkel tele volt a templom: együtt az úrasztalánál a Jézus áldozata általi lelki megújulásban.
A másik karácsony esti örök közösségi emlékem a tiszakanyári lelkipásztorságom idejéből való. Ott már gyülekezeti kántálás is volt. A szentesti istentisztelet után három, húsz-harminc fős kántáló csoport indult el a templomból. Először a lelkészüket „kántálták meg", aztán a falu három irányába indultak. Minden háznál kántáltak. Csendes szentesti időben csodálatos volt, ahogy három irányból fel-felcsendült az Istent dicsőítő ének: „Ünnep a földön, ünnep a mennyben, drága karácsony vár a szívünk..." Olyan volt, mint az angyalok éneke.
Ilyen meghitt karácsonyokat kívánok a mai ünneplőknek is!

Csiszár Ákos
Megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában. 

Istent keresem

5Móz 7

„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →