Kérdések, amiket fel kell tenni

2013. július 05., péntek

"Rugalmasnak ugyanakkor kritikusnak kell lenni"- mondta Guy Liagre az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára július 4-én Budapesten a RaM Colossuemban felvezető bezsédében. Julio Murray, a XIV. Naggyűlés főszónoka pedig így határozta a hatnapos tanácskozás fő szándékát: "A problémák összetettségnek és a feladatok nagyságának a hit újraélesztésére kell indítania minket."

Guy Liagre főtitkár beszédében az előző, lyoni Nagygyűlés óta eltelt munkát ismertette, valamint azt, mi a CEC fő feladata. Kiemelte, hogy a szervezet egyik legfőbb szerepe az, hogy hídként működjön az egyházak és az ökumenikus csoportok között. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy közösen fejlődjenek az egyházak és minél több tagot bevonjanak közösségükbe.  A CEC egy másik fontos célját a főtitkár a keresztény hang megerősítésében jelölte meg, mert megítélése szerint Európa az utóbbi időkben egyre inkább szekularizálódik.  A CEC főtitkára arról is szólt, hogy a szervezet a mostani Nagygyűlésen  tervezett átalakítása és az előre meghatározott célok elérése után még hatékonyabban fogja tudni szolgálni Isten igéjét.

A felszólalásában Liagre különös figyelmet szentelt a fiataloknak is, akikben a jövő embereit látja. Felvázolta, hogy Európa elöregszik, egyre több a nyugdíjas, és ez az Európai Egyházak Konferenciája soraiban sincs másként. Ezért van roppant nagy szükség arra, hogy bevonják az ifjúságot is az egyházakba, az egyházi tevékenységekbe. „Itt az idő a találkozásra"— mondta a főtitkár, majd hozáttete, hogy nyitott párbeszédet kell folytatni a következő generációval, akik bevonására egy közös stratégiát kell kidolgozni. Azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Egyházak Konferenciája a fiataloknak nagyon  fontos szerep szán, ezért is lehetnek jelen a  fiatal delegáltak, harminc év alattiak is a Nagygyűlésen. „Mi támogatjuk őket"—hangzott el.

Végül arra tért ki Liagre, hogy a CEC delegáltjainak a következő napokban rugalmasnak ugyanakkor  kritikusnak kell lenniük, így tudják döntéseikkel  stabilabbá tenni az egyházakat. „Itt az igazi pillanat, a lehetőség a változtatásra, amely olyan, mintha egy arany almát kínálnának nekünk fel egy ezüst tálcán"— zárta beszédét.

Latin-Amerika

A Nagygyűlés főelőadását, Julio E. Murray tartotta. Murray, a panamai episzkopális egyház püspöke, a Latin Amerikai Egyházak Tanácsának (CLAI) nemrég leköszönt elnöke. Meghívását a Nagygyűlésre annak köszönhette, hogy a CEC és a CLAI együttműködése igen erős, és a két szervezet  így akarja továbbnövelni annak intenzitását. Murray budapesti jelenléte azt is jól példázza, hogy a CEC számára nagy jelentőséggel bír, hogy minél több és erősebb kapcsolatot alakítson ki más egyházi szervezetekkel, valamint regionális keresztyén egyházakkal.

Latin Amerikai Egyházak Tanácsának (CLAI)

 

A Latin Amerikai egyházi szervezetet 1982-ben alapították az ecuadori Quito városában található székhellyel. Jelenleg 188 Protestáns egyházat és felekezetet tart össze 20 országból. Legfőbb feladata a lelkészi munka koordinálása és tanácsadása.

Most tehát miért késlekedsz?

Egy rövid szómagyarázattal kezdte beszédét Julio Murray püspök. Ebből megtudható volt, hogy az angol question, (kérdezni) szó az latin quarere-ből ered, ami azt jelenti, kutatni vagy kérdezni. „Nekünk is keresnünk kell a válaszokat a kérdéseinkre egyre mélyrehatóbban. Ahhoz, hogy meg lehessen oldani azokat a nehézségeket, amikkel a jelen korban szembe kell nézni, ahhoz meg kell határoznunk, kik vagyunk és honnan, milyen pozícióból beszélünk"- folytatta a CLAI elnöke, aki a későbbiekben nyolc pontra építette fel előadását.  A pontok a következők voltak: az identitás, a civilizáció krízise, a fenntartható gazdaság, a regionális integráció, az egyházak szerepe, a lelkészek jelenléte, az ökumenikus háttér és a nagygyűlés feladatai.

A szervezeti identitás megtaláláshoz felelevenítette Murray azt, hogy a Latin Amerikai Egyházak Tanácsának megalakulásakor felismerték: különböző keresztyén hagyományok léteznek, a latin-amerikai országok sokszínűek, és ez számukra olyan gazdagságot jelent, ami elhozhatja a megbékélést. Azt is megállapították, hogy nekik is élniük kell a sokszínű egység lehetőségeivel.

A civilizációs krízisről elmondta az elnök, hogy az egyenlőtlenségeket, kirekesztést, szenvedést, adósságokat, spekulációkat és financiális bizonytalanságot hozott magával. Ezek a jelenségek nem csak a közgazdászokat érintik, hanem még inkább az embereket sújtják. Éppen ezért kell megtalálni ezekre a problémákra a megoldást. Murray arra is felhívta a figyelmet, hogy Istenbe vetett hitünk, Jézus tanítása összeegyeztetetlen egy olyan rendszerben való részvétellel, amely alapvetően igazságtalan. „Nem tudunk mi sem építkezni egy alapvetően igazságtalan társadalomban"— jelentette ki.

A „fenntartható" (sufficiency economy) gazdaságért is szól emelt Murray.

A fenntartható gazdaság (sufficiency economy) ebben az értelmezésben nem azonos a közismertebb nyugati modellel, ami kiindulópontja az, hogy hosszú távon is tudnunk kell biztosítani a társadalmak szükségleteit. Itt a fenntarthatóság felhajtóereje az alapvető emberi és lelki állapotból származik.

Julio püspök megjegyezte, hogy az adósságok minden eddiginél nagyobb mértéket öltöttek. A különbségeket, az igazságtalanságokat már nem lehet tovább fenntartani. A Biblia, Ezekiel szavai szerint tanít arra, hogy mindenki „visszaadja adósának a zálogot, nem rabol el semmit, kenyeréből ad az éhezőnek, és a mezítelent felruházza, uzsorát nem szed, kamatot nem vesz" (Ez 18,7-9) E szerint kell cselekedni ma is.

A főszónok az egyházi, vallási és ökumenikus háttér kapcsán kiemelte, hogy még ma sem egyszerű a római katolikusok és protestánsok együttmunkálkodása, de bízik abban, hogy Ferenc pápa megerősíti az ökumenikus kezdeményezéseket, és több, jobb párbeszédet fog folytatni más egyházakkal.

Végezetül a "most tehát miért késlekedsz" kérdést, a Nagygyűlés fő mottóját elemezte a panamai püspök. Ez alapján jelölte ki CEC előtt álló fő feladatokat. Megállapította, hogy a kérdés három dologra hív fel. Először is az ökumenikus legyen mozgásban. Másodszor, itt az idő elismerni, hogy az ökumenizmusnak vannak gyenge pontjai. Harmadszor, az Európai Egyházak Konferenciája kész arra, hogy a kockázatos üzleti dolgokkal is foglakozzon.

„A problémák összetettségnek és a feladatok nagyságának a hit újraélesztésére kell indítania minket. Ezért lesz még inkább fontos, hogy kölcsönösen bátorítsuk a helyi gyülekezeteinket, egyházainkat, ahogy a világszerte az ökumenikus közösség egyházait és tagjai, hogy megtegyék a tényleges, szükséges lépéseket, közbe vállalva a kockázatokat. Így válhatnak Szentlélek segítségével a reménység jeleivé a világban "—mondta Murray, majd ezzel zárta a beszédét: „Tovább kell kérdezni, mert ez segít nekünk megismerni, hogy a feladatokban nem csak egyedül vagyunk, hanem a mi Urunk vezet minket!"

reformatus.hu, Kép: evangelikus.hu

További, a CEC XIV. Nagygyűlésével foglalkozó cikkeink

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.