Kereszt-kérdés, avagy reformátusságunk és a kereszt jelképe

2012. április 03., kedd

A kereszt jelképének használata református körökben, mondhatni, tabunak számít, pedig hivatalosan nem tiltott, mégis kerüljük. „A kereszt nem tehet semmiről", azonban a reformátusokban „fájdalmas egyháztörténeti emlékeket" ébreszthet annak jelenléte – mondja Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora. A jelenségről, annak teológiai, egyháztörténetei hátteréről illetve napjaink gyakorlatáról kérdeztük őt.

Mondhatjuk-e azt, hogy van egyfajta „háromlépésnyi távolságtartás" a reformátusok részéről a kereszt jelképének használatával kapcsolatban?

Még többet is mondhatunk. Az istentiszteleteinken résztvevők azt láthatják, hogy sem a liturgikus mozdulatok között nem szerepel a keresztvetés, sem a kötelező templomi berendezési tárgyak közt nem találjuk ott a keresztet. A református gyülekezet nem a különböző művészi keresztábrázolások jelenlétében éli istentiszteleti életét, hanem annak a Jézus Krisztusnak a jelenléte vonzza, aki megjárta a keresztet, aki ott győzelmet vett, akinek a váltságművéről szól az evangéliumhirdetés, és aki közösségbe von bennünket a Szentlélek által önmagával az úrvacsorai közösségben. A kereszt Ura és „a keresztről szóló beszéd" (1Kor 1,18) fontosabb a számunkra, mint a kereszt formájú tárgy.

Dogmatikailag, teológiailag van-e alapja a kereszt elutasításának egyházunkban?

Én nem elutasítást mondanék, mert a kereszt nem tehet semmiről, sőt, ha a mögötte lévő jelzett dolog eszünkbe jut, ami Krisztus áldozata, akkor igenis alapvető keresztyén szimbólum. Inkább azt mondhatnánk, hogy kerüljük a kereszt szimbólumát. Nem a kereszttel van baj, hanem velünk, emberekkel, akik restek és feledékenyek vagyunk felidézni a szimbólum értelmét és tartalmát. Dogmatikailag és teológiailag folyamatosan szem előtt kell tartanunk az Isten helyetti tárgyimádat kísértése ellen szóló második parancsolatot a Tízparancsolatból, amire mindegyik reformátorunk külön hangsúlyt tett, és küzdöttek a sokféle módon jelentkező bálványimádás ellen.
Az is fontos dogmatikailag, hogy a református teológia érzékeny arra a csak a nagypénteki passióra emlékeztető, szenvedő vagy kiszenvedett Jézust hordozó keresztábrázolásra, a korpuszos feszületre, amely szétválasztja a szenvedést és a felmagasztaltatást. Nagypéntek és Húsvét elválaszthatatlanul összetartozik. A kereszt és a feltámadás együtt teszi Jézust Krisztussá, Messiássá, Szabadítóvá. Tömören és rendkívül kifejezően világította ezt meg Ravasz László, amikor azt mondta: „Nagypéntek Húsvét nélkül abszolút csőd. Húsvét Nagypéntek nélkül pogány theofánia." Ebből a megfontolásból, ha elő is fordul az istentiszteleten kívüli életünkben a kereszt szimbóluma, akkor sem a feszületjellegű formában, hanem a testet nem hordozó keresztábrázolások alakjában.



Elődeink, hitvalló őseink hogyan viszonyultak a kereszt szimbólumhoz?


Miközben a magyar reformátusság istentiszteletein és szimbólumrendszerében sincs előtérben a keresztábrázolás, azért azt sem mondhatjuk, hogy egyáltalán nincs jelen, vagy valamilyen tiltó rendelkezés lenne érvényben ellene. A kereszt illusztratív-szimbolikus használatára sok példát találunk. A kereszt jele egyházunk címerében kétszer is szerepel. A címerben lévő bárány (Agnus Dei) által tartott zászlón is kereszt van, és a zászló rúdja is keresztet formáz. Ugyancsak zászlós bárány díszíti Méliusz Juhász Péter 1563-ban kiadott Magyar Prédikációk című kötetét. Tizenhetedik századi magyar református egyháztörténetünk ellenreformációs korszaka sok olyan negatív élményt hozott, amely a római katolikus szertartáshoz kötődött. A gályarab prédikátorok történetét megörökítő Kocsi Csergő Bálint Kősziklán épült ház ostroma című naplója és Otrokócsi Fóris Ferenc Furor Bestiae című emlékirata megörökítette, hogy nem egyszer kényszerítették misére, áldozásra, térdhajtásra, keresztvetésre és a kereszt megcsókolására a prédikátorokat. A gyászévtized meghurcoltatásai rávetültek a kereszt szimbólumára.

A kereszt mégis számos templomban, gyülekezeti teremben, egyházi épületben megtalálható.

A mi sajátos egyháztörténeti eseményeinktől függetlenül a kereszt tagadhatatlanul egyetemes, felekezetek által ki nem sajátítható keresztyén szimbólum, és fontos üzenetet hordoz. Sok külföldi testvéregyház templomában, gyülekezeti házában teljesen természetesen jelen van. Különösen az a protestáns egyháztörténetnek egy másik korszakát felidéző jelkép van terjedőben nálunk is, amit hugenotta keresztnek nevezünk. A Szentháromságra utaló gazdag szimbolikájú kereszt a nyugati testvéregyházakban szép konfirmációi ajándék. Nálunk is egyre többen viselik hitvallásos kitűzőként vagy medálként, de fából készült nagyobb változata gyülekezeti termekben is megtalálható, a hugenották szenvedésével ellensúlyozva a latin kereszt okozta hazai fájdalmas egyháztörténeti emlékeket.

Önnek mi jut eszébe a keresztről?

A Krisztusról szóló beszéd közös nevezőre hoz: Isten és ember nagyszerű találkozási pontja. Ezért van az, hogy számunkra a kereszt nem dísz, nem ékszer, nem jelvény, hanem üzenet, amely az Isten kitárulkozásának, odaadásának, várakozásának, nyitottságának a jele. Több mint jelképes az, hogy a kereszt szárait minden irányban a végtelenbe lehet futtatni az egy középpontból. Ugyanakkor fókusz is a kereszt, amely összefogja a különböző irányból érkező szemsugarat. Nagyszerű koordinátarendszer ez, amibe elhelyezhetek mindent: életem megértett és érthetetlen eseményeit, az eget verő ujjongást és a mélyről feltörő sóhajtást és minden a helyére kerülhet. Ránézve megtudom, hogy mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága az Isten szeretetének.
Eszembe jut az is, hogy Isten hatalma a kereszten, a halál fáján életet ébresztett abból a testből, amelynek a megsemmisülés lenne a sorsa. Húsvét reggelére örök testet ajándékoz, a keresztet nézőkből olyanokat hív el, akik bátorságra gyúlnak a látottaktól és szolgálatra jelentkeznek, nem elfutnak, hanem feladják magukat, s a kereszten elkiáltott krisztusi szavak ott visszhangoznak a pusztítás, a szenvedés, az igazságtalanság ellen kimondott minden szóban. Ugyanis itt találkozott az Isten hatalma a mi keresztünkkel, hogy megtanítsa a nagy leckét: az én terhem, keresztem is benne van szálkaként, alkotórészként a Krisztus keresztjében, és ő elhordozta az én terheimet is. Hatalom és kereszt soha nem találkozott így a világtörténelemben, soha nem épült így egy címerbe. Az emberiség keresztje és az Isten hatalma találkozott. Ez egy olyan különleges hatalomkoncentráció, amely zsidót és görögöt, vallásost és hitetlent megcéloz, kiválaszt és üdvösségre akar juttatni. Megteremtődött az új kezdet, a valóságos kiengesztelődés, a mindent elrendező találkozás, a kapcsolódási pont Isten kegyelméhez.

Mindezek fényében mit gondol, hogyan kell viszonyulnunk reformátusként a kereszthez?

Kétségtelenül megszegényedtünk szimbólumaink számát illetően, s a megmaradtak tartalmi mélysége is sok kívánnivalót hagy maga után. Aki kitiltaná a kereszt megjelenését egy egyházi épületből, az valamit nagyon nem értett meg a Krisztus váltságművéből és az Apostoli Hitvallásból, de liturgikus célú használatára, mint ahogy az például az evangélikusoknál megmaradt az oltárokon, a liturgia bizonyos pontjain a kereszt jelének kézzel mutatásában vagy a püspökök nyakában lévő kereszttel, semmiképpen nem gondolnék. Ma is helytállónak tartom azt a két világháború között született konventi határozatot, amely kimondta: „Mi a kereszt egyháza, a kereszt népe vagyunk, de ezt a keresztet belsőleg kívánjuk hordozni, azért, hogy isteni erejét megőrizzük és ereje által magunk is megőriztessünk."

Hegedűs Márk, Kép: Barcza János (Forrás: ttre.hu)

Az intejú a Reformátusok Lapjában jelent meg

Istent keresem

2Krón 28

„...nem azt tette..., amit helyesnek lát az Úr” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →