Keresztyén ellenállás a szocializmus idején?

2017. április 22., szombat

A történelemre sokan gondolnak a távoli tudományos teóriagyártás terepeként, pedig tanulságai sokszor aktuálisabbak, mint gondolnánk. Ellenállók lehetünk-e szándékolatlanul, ha „csak" elveinkhez, hitünkhöz ragaszkodunk? Illegálisnak minősítheti-e az államhatalom cselekedeteinket akkor is, ha a törvény betűje szerint élünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések, a keresztyén vallási mozgalmaknak a második világháború és a rendszerváltozás közötti magatartása és annak kutathatósága megvitatására szervezett Vallási közösségek, gyűjtemények és ellenállás a szocializmus idején címmel tudományos konferenciát Budapest Főváros Levéltára, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont COURAGE kutatóprogramja április 7-én Budapesten.

Emlékezetből történelem

Bár úgy tartják, a három generáción át élő családi emlékezet múltával válnak a múlt eseményei egyértelműen a történettudomány területévé, a szocializmus idejének valódi megismerése iránti érdeklődésünk óhatatlanul jelentkezik a személyesen is megtapasztalt, szüleink, nagyszüleink által elbeszélt történetek, valamint a korszakkal kapcsolatos tisztázatlan kérdéseink kapcsán. A terület kutatói, történészek, levéltárosok kisebb kutatócsoportok keretében keresik a választ, így az ilyen összefoglaló tudományos konferencia sokat segíthet egymás eredményeinek megismerésében, megvitatásában, a továbblépésben.

„Feladatuknak tekintjük a hivatalos mellett az attól eltérő, alternatív értelmezések nyomának megőrzését is, éppen ezért gyűjtésünk egyre szélesebb körű” – szögezte le köszöntőjében Sipos András, a házigazda Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetője. Hozzátette: az elmúlt évtizedben a levéltár mintegy kétszázötven személyes-családi gyűjtemény anyagával gazdagodott, amiből kiemelkednek az olyan átfogó archívumok, mint például a rendszerváltozás politikai aktivitásából is ismert Krassó Györgyé vagy Beke László művészettörténészé, de büszkék többek között Nagy Géza egykori kelenföldi református presbiter iratanyagára is, amely a hetvenes-nyolcvanas évek egyházfenntartói mindennapjaira segít rávilágítani. A köszöntőhöz csatlakozva a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete nevében Koltai András hangsúlyozta: a gyűjtés többszereplős ügy, amelyhez a fenntartók mellett a gyűjteményeiket átadók is hozzájárulhatnak.

A COURAGE kutatóprogramot Horváth Sándor és Apor Péter mutatták be. Programjuk célja a szocializmus korszakának ellenzéki, nonkonform kultúrájának, e mozgalmak gyűjteményeinek kutatása és láthatóvá tétele. „A vallási közösségek emlékei, gyűjteményei kevéssé ismertek, így fontosnak látjuk, hogy a szakmai és a szélesebb közönség előtt is megismertessük azokat” – tették hozzá. A több tematikus szekcióra tagolt, egésznapos programban külön előadáscsoportok hangzottak el az állami levéltárak, a protestáns és a katolikus egyházi gyűjtemények anyagai alapján.

Kiállás vagy ellenállás?

Bevezető előadásában Fejérdy András történész kiemelte: különösen fontosnak látja a keresztyén ellenállás fogalmának tisztázását. Lénárd Ödönt idézve hangsúlyozta: a keresztyén ellenállás megkülönböztetője, hogy mindig pozitív előjelű, nem az ellenség megtámadását, hanem a belső meggyőződés erősödését célozza. „A szocializmus idején a szűken értelmezett vallásgyakorlaton túl a hivatalos, pártállami nézetek szerint minden illegálisnak számított” – emelte ki a történész, majd hangsúlyozta: az egyház fogalma alatt nem csak a klérust érti, hiszen a híveknek az egzisztenciális fenyegetések ellenére is vállalt keresztyén értékrendje szintén egyfajta ellenállást képviselt. Mindez azonban nehezen kutatható, hiszen a dokumentálási szándék nélküli cselekedetekről alapvetően szóbeli hagyományozás útján tájékozódhatunk. Külön felhívta a figyelmet: akármilyen dokumentumot találunk e kérdésben, az csupán szűk területet mutat meg, ezért kutatásuk csak a személyes emlékezésekkel együtt lehet célravezető.

„Ha a hatalom oldaláról nézzük, beszélhetünk ellenállásról, ha azonban egyházi oldalról, akkor nem, hiszen az egyház csak a természetes feladatát végezte, magyarán az ellenállás nem volt tudatos” – fejtette ki véleményét Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főigazgató-helyettese. Fejérdy András véleményéhez csatlakozva megerősítette: a klérus létszáma miatt nem jelentett számottevő ellenállást a hatalom szemében, azonban a hívekkel együtt már igen. „Egy Képes Biblia becsempészése Jugoszláviából, a vallásos szamizdat írógéppel-indigóval egyszerre legfeljebb nyolc példányonkénti másolása, a nemzetközi teológiai irodalom kéz alatti terjesztése vajon tekinthető-e ellenállásnak, vagy csak a hit megőrzéséről van-e szó?” – tette fel a kérdést.

„Az állambiztonsági szolgálat sajnálatosan sokaknak nyitott dossziét, abszurdnak tűnik, de még az akkori pápának, VI. Pálnak is” – mondta előadásában Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára történész-levéltárosa. Hangsúlyozta: fontos több levéltár anyagát is áttekinteni egy adott kérdés kapcsán a teljes kép megismeréséhez.

„A kor adottsága volt, hogy ellenzékiségnek minősült a keresztyén hit megélése” – fejtette ki előadásában Wirthné Diera Bernadett történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatala tudományos kutatója. Az illegális hitoktatás miatt kipattant „Fekete Hollók” ügy kapcsán elmondta, a hitoktatás a hatalom szemében a fenyegető rendszerváltozásban cselekedni kész elit képzésének számított.

Mirák Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának tagja Ordass Lajos örökségének kérdéséről tartott előadásában elmondta: a püspökként rövid ideig szolgált Ordasst egyik oldalról mártírsorsú, a pártállammal szemben is talpon maradni képes példaként, míg a hatalom részéről az evangélikus reakció fejeként tartották számon. Személye az evangélikus egyházat 1948-tól napjainkig megosztotta. Hagyatéka a püspök életéhez hasonlóan töredezett és kalandos, a nevét viselő alapítvány Norvégiában indult, és csak a kétezres években érkezett hazánkba. „Ordass Lajos magatartása több volt, mint szent jámborság – vélekedett Mirák Katalin – hiszen tudatosan végiggondolt lépések sorát jelentette, akár ellenállásként, akár az identitás megőrzéseként tekintünk rá vissza.”

Illegalitásban

Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a református egyházon belüli tiltott és tűrt pasztoráció kapcsán a forrásokról és a megismerés határairól beszélt. A pártállami egyházpolitika véleményének bemutatásához idézte Horváth Jánost, aki az egyházakat 1958-ban a népi demokratikus rendszer legnagyobb legális ellenfeleként jellemezte. „Bár a vallásszabadság elvi deklarálása már 1948-ban megtörtént, az egyház működését szabályozó jog átláthatatlansága és túlszabályozottsága nehezítette a működést” – fejtette ki, majd hozzátette: a legalitás-illegalitás határát másként értelmezte a pártállam, a vele együttműködő egyházvezetés és másként a missziói parancsot követők. Az egyházi ellenállás keretében így megjelent a legális keretek között végzett mellett a szabályellenes, illegális tevékenység is. A leleményességet mutatja, hogy például Újpest-Újvárosban 1950-ben újfajta, hatósági engedélyt nem igénylő missziói összejöveteleket szerveztek, 1951-ben az „akadályba ütköző” házi áhítatok helyett lelki beszélgetésekre hívták be egyenként az egyháztagokat, Wekerle-telepen pedig 1952-ben hat konfirmációt is szerveztek „kerülve az ünnepélyes külsőségeket”. Az Állami Egyházügyi Hivatal jelentéseiben találni említést „illegális református hitoktatás leleplezéséről”, Dobos Károly és Gyökössy Endre „meg nem engedett” ifjúsági foglalkozásairól is. Az ellenállás szép példájaként említette az 1951-es Pataki „exodus”-t, amikor a felsőbb utasításra bezárt sárospataki kollégiumba titokban visszaszöktek a teológusok Debrecenből, vagy azt, amikor 1958-ban a Debrecen-Mester utcai presbitérium egyhangúan, írásban is kiállt a kollaboráló egyházi vezetés által elmozdított hűséges lelkipásztora, Berényi József mellett. Kevésbé szívderítő emlékként idézte fel, hogy még 1967-ben is zajlott per például az úgynevezett KIE-összeesküvés kapcsán. „Mindezekről bár gazdag a forrásanyag, de az sokfelé, szétszórtan található – foglalta össze Kiss Réka. – Ezért is fontos az a friss kezdeményezés – tette hozzá –, hogy a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány támogatásával digitális adatbázis készüljön a közelmúlt eseményeinek dokumentálására.”

Jézus Krisztus mellett


Erdős Kristóf történész friss kutatásáról, a pasaréti református ifjúság életének 1956 és 1970 közötti forrásai feltérképezéséről számolt be. Kutatásában az állambiztonsági levéltári források mellett elsősorban az egykori pasaréti ifjúságiak személyes közléseire, a velük készített interjúkra, valamint a családoknál található levelekre, képeslapokra és fényképanyagra támaszkodik. „Sikerült ötvennyolc éve előhívatlan filmtekercset kidolgoztatni, albumokat áttekinteni, így már mintegy ötszáz beszkennelt fotó áll a rendelkezésünkre” – mondta. Az általa megkérdezett, Joó Sándor pásztorolása mellett felnőtt források is a „Jézus Krisztus melletti, és nem valami elleni” magatartásról tettek tanúbizonyságot. „A csoportról és tevékenységéről készült besúgói jelentések részletessége jól kiegészíti a káptalanfüredi táborok, a zsíros-hegyi és vértesi kirándulások mára megfakuló, időnként töredékes emlékeit, de a fényképek személyessége megeleveníti az emlékezést” – tette hozzá.

Kérdésekre válaszolva Kiss Réka leszögezte: a kulturális ellenállás nem tekinthető passzívnak, hiszen értékrend választása. „Nem olyan politikai ellenállás volt ez – fejtette ki –, mint a pártállami dokumentumokban leírt, de mindenképpen aktív civil vállalást, elköteleződést jelentett.”

Mindennek bemutatásához azonban fontos az emlékezéshez szükséges dokumentumok, fotók, levelezések, szóbeli közlések megőrzése, amire az előadó történészekhez, levéltárosokhoz csatlakozva, csak bátorítani tudjuk a gyülekezeteket, közösségeket, családokat.

Szöveg: Körösvölgyi Zoltán, fotó: Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió