Keresztyén szemléletű szociális munka alapszak indul

2017. január 20., péntek

Az országban egyedülállóan a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) és a Miskolci Egyetem (ME) közös szociális munka alapszakot indítanak 2017 szeptemberében. A levelező formában induló képzés gyakorlatorientált, a keresztyén értékrendet és a magas szakmai színvonalat az Ökumenikus Segélyszervezet segít megteremteni.

A nem hitéleti, de keresztyén szemléletű hét féléves képzés részleteiről az együttműködő partnerek képviselői a ME Sopron termében, hétfőn tájékoztatták a sajtó képviselőit. Torma András, az egyetem rektora elmondta, hogy a Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézete vesz részt a képzésben. Legalább húsz fő jelentkezését várják, olyanokét, akik – mint fogalmazott – „érzékenyek a szociális értékek iránt".

„Ez a szak alapvetően egy értékorientált szak: a keresztyéni értéket a Sárospataki Teológia kívánja biztosítani. A Miskolci Egyetem, támogatva az Akadémia törekvéseit alapvetően a szakmai oktatást segíti majd" – fejtette ki az intézmény vezetője, aki elsősorban a térségből számít érdeklődőkre.

Füsti-Molnár Szilveszter, a SRTA rektora szerint az országban egyedülálló a két felsőoktatási intézmény kapcsolata, ezt az eddigi együttműködéseik is jól bizonyítják. A szociális munka keresztyén gyökereinek megerősítésével az érték- és felelősségalapú szemlélet képviseletét, továbbá a széles körű társadalmi felelősségvállalást tűzték ki célul.

Rácsok Balázs, a segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a jelentkezők két specializáció közül választhatnak, így bővebb ismereteket szerezhetnek a kapcsolati erőszak témakörében, vagy a munkanélküliekkel folytatott szociális munka területén. Gyakorlatra három borsodi helyszínen lesz lehetőség: Szendrőn, Olaszliszkán és Miskolcon, ahol családok átmeneti otthonát, krízisközpontot és közösségi termet működtetnek.

Felhívta a figyelmet, hogy szociális munkásokból hiány van ma Magyarországon, ezért a végzett hallgatók jó eséllyel indulhatnak a munkaerőpiacon. Szociális és gyermekvédelmi területeken, a bűnmegelőzésben, állami, egyházi, magán és civil szervezeteknél, valamint a szociális igazgatás területein helyezkedhetnek el.

A Miskolci Egyetem videós összeállítása

A levelező formában induló képzés végén a két intézmény közös diplomát állít ki. Az alapszakra jelentkezni lehet állami ösztöndíjas helyekre, akár határon túlról is. Az önköltséges hallgatók számára a képzés díja 150.000 Ft/félév, melyhez az egyházi szolgálatban állóknak támogatást biztosítanak.

Kojsza Péter

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.