Keresztyénnek lenni Ázsiában

2013. november 07., csütörtök

A sokszínű Ázsia, a vallási pluralizmus kontinense, ahol egyszerre figyelhető meg jólét és a nyomor jelenléte. A kontinens egyházai „igazságosság és béke" felé vezető utat keresik a társadalomban.

November 1-jén, a Nagygyűlés témájával foglalkozó plenáris ülésen Puszanban számos gondolat hangzott el nők, férfiak, fiatalok és egyházi vezetők részéről. Az Egyházak Világtanácsának ázsiai elnöke, Soritua Nababan által vezetett plenáris ülésen külön hangsúlyt fektettek az ázsiai egyházak számára aggasztó kérdésekre. Továbbá szó esett a gyarmatosítás történelméről, a kapitalizmus neoliberális gazdaságáról, és azok közösségekre gyakorolt hatásairól. A prezentációk foglalkoztak az elvándorlás, az extrémizmus fenyegetésének, az emberek jogi helyzetének, illetve a nők és férfiak közötti egyenlőség kérdésével. Mindezek mellett foglalkoztak a jelenlegi fejlesztési paradigma kritikájával és annak a helyi emberekre gyakorolt hatásaival, illetve ökológiai kérdésekkel.

Az Ázsiai Keresztyén Konferencia főtitkára, az indonéz származású Henriette Hutabarat Lebang, elmondta, hogy „az ázsiai egyházak az Élet Istenéhez intézett imádság valódi jelentésére reagálnak. Említést tett az Ázsiát érintő kérdések teológiai válaszairól, melyek – mint mondta - a fegyveres konfliktusokkal szembenéző, a kizsákmányolástól és az erőszaktól szenvedő egyházak számára lesz fontos. Lebang hozzátette, annak érdekében, hogy meg tudjuk válaszolni az igazságos és békés élet biztosítása közben felmerülő problémákat, az egyházaknak még szorosabban együtt kell működniük, mint valaha. Az igazságosságot és a békét elutasító negatív erők közepette is szükségünk van a reményre. A kétségbeesés idején is a reményt. Ázsiai keresztényekként hisszük, hogy az Élet Ura meg fogja nekünk mutatni az igazságra és békére vezető utat - tette hozzá.

Az említett drámai hangvételű előadásokra a Fülöp-szigeteki Egyházak Országos Tanácsának Ökumenikus Színházában (Teatro Ekyumenikal) került sor. A felszólalók között volt a tajvani Amnesty International képviseletében JangJa-Chi, az Egyesült Methodista Egyház Fülöp-szigeteki Központi Konferenciájától Connie Semy Mella, továbbá Daniel N, az Ökumenikus Patriarchátus főpapja és az indiai Deepanna Choudhrie. A plenáris ülésen köszöntőt mondott Justin Welby , Canterbury Érsek, , a Malajziai Kálvária Egyház képviseletében Prince Guneratham, valamint a Rissho Kosei-Kai japán buddhista szervezet, kuratóriumának elnöke, Jasutaka Watanabe.

Külügyi Iroda
Fordította: Soós Katalin
Forrás: Oikoumene.org

Istent keresem

5Móz 8

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →