Kerületi nőszövetségi konferencia Debrecenben

2016. július 01., péntek

A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség június 24-én tartotta meg huszonharmadik konferenciáját a Nagytemplomban. A rendezvényen több mint 370 nőtestvérünk vett részt.

A több mint 370 résztvevő számára Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdette az igét a nyitó istentiszteleten. Az idei év fő témája a hitvallás szerepe volt a gyülekezetben és az egyéni életekben. „A hitvallást ismerjük, elolvassuk, tanulmányozzuk. A hitvalló örökséget tovább lehet adni, de magát a hitet nem" – mondta Gaál Botondné Czeglédy Mária. A kerületi nőszövetség elnöke szerint a nőknek nagy szerepe van abban, hogyan adják át a hitvallás ismeretét, és hogyan vezetik rá családtagjaikat is a hitre.

Bodó Sára a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense és tanszékvezetője a „Hitvallás és helytállás avagy a II. Helvét Hitvallás jelentősége a mindennapokban" címmel tartott előadást, Györky Szilvia lelkipásztor, a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesületének elnöke pedig a Felvidék református életének történetét, alakulását foglalta össze.

A záró istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, és felesége, Feketéné Kavisánszki Györgyi, a Debreceni Református Kollégium Óvodájának intézményvezetője közösen hirdették az igét, dialógus prédikáció formájában a Lk 8,22-35 alapján. Az egyik legfontosabb gondolat szerint „Jézus partraszállásaiból élünk" – Ő közelít akkor is, amikor nem számítunk rá, vagy nem vesszük észre. „Az Istenre nézve átrendeződött életű ember számára Istennek rémhír helyett örömhíre van: a Gonosz támadása nem hiúsíthatja meg a Jézus és követői partraszállását; a Krisztus csatája mindig az emberért történik, hogy helyreálljon az életünk."

Hallgassa meg az Európa Rádió összeállítását is!

Forrás: ttre.hu, fotók: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.