Két felekezet búcsúztatta Arnóth Sándort, Püspökladány polgármesterét

2011. március 27., vasárnap

Az autóbalesetben elhunyt politikus szertartásán részt vett Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke is.

Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselőtől, püspökladányi polgármestertől vasárnap.

A család kérésére először Kiss Dénes református lelkész búcsúztatta a politikust, majd Lupsa Tamás római katolikus plébános végezte a temetési szertartást, amelyben Pella Pál református lelkész is részt vett. A ravatalnál Kósa Lajos debreceni polgármester emlékezett Arnóth Sándorról, akit "csupa szív barátjának" mondott.

A búcsúzók ezrei között lerótta kegyeletét Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, valamint számos politikus, köztük Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Lázár János Fidesz-frakcióvezető. Búcsút vett a parlament számos kormánypárti és ellenzéki képviselője, Püspökladány testvérvárosainak küldöttei, a város és a
megye több intézményének vezetői, továbbá a rendvédelmi szervek képviselői is.

A baleset, amelyben március 16-án az 51 éves Arnóth Sándor és gépkocsivezetője, Zagyva István életét vesztette, az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt: egy gépkocsi a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol  frontálisan ütközött a képviselőt szállító, szabályosan közlekedő autóval.

MTI-református.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.