Két újdonság a Kálvin kiadónál

2011. október 05., szerda

Rainer Kessler „Az ókori Izráel társadalma” című biblikus szakkönyve és Martin Greschat „Martin Brucer Egy reformátor és kor amelyben élt” című műve kapható a Kálvin Kiadó újdonságai között.

Rainer Kessler: Az ókori Izráel társadalma

Ebben a kötetben Izráel társadalomtörténetével ismerkedhetünk meg. A szerző a bibliai választott nép politikai és társadalmi struktúráit írja le a hellenizmus koráig terjedően. Az ókori Izráel társadalomtörténete része a történettudománynak és a teológiának is:
„A héber Biblia mint a zsidóság és a keresztyénség teológiai alapokmánya Isten történetét beszéli el ugyan, ezt azonban nem »mitikusan« teszi, a pogány istenségek történeteinek módján, hanem mint Isten történetét az emberrel, Istennek a maga népével, Izráellel való történetére összpontosítva. E nép története nélkül nem ismerhető meg Istennek e néppel közös története sem.”

„Izráel társadalomtörténete jelen feldolgozásának feladatát akkor tekintem teljesítettnek, ha azt háttérként és keretként értelmezik. Olyan keretként, amelybe »Izráel történetének« egyéb szempontú leírásai… beilleszthetők. És háttérül szolgálhat Izráel intézményeinek leírásához, valamint a bibliai könyvek nagy és kis címszavainak társadalomtörténeti megalapozásához, amelyeket társadalomtörténeti alapok nélkül az a veszély fenyeget, hogy ideológiává válnak, ahelyett, hogy felszabadító erőként hatnának.”

Rainer Kessler (szül. 1944) a Marburgi Egyetem nyugalmazott Ószövetség-professzora.

 

Rainer Kessler
Az ókori Izráel társadalma
Történeti bevezetés
Fordította: Szabó Csaba
ISBN 978 963 558 157 3; B/5; 288 oldal; keménytáblás; 3500 Ft
Kategóriák: szakkönyv; biblikus szakkönyv

Rainer Kessler könyvéről részletek, és belelapozási lehetőség a Kiadó megújult honlapján, ahol már bankkártyával is fizethet

 

Martin Greschat: Martin Bucer - Egy reformátor és a kor, amelyben élt

„A reformáció korának kevés alakja oly elfeledett, mint ez a 16. századi ember, aki egyszerre volt teológus, egyházi személyiség, politikus és keresztyén. A korszak specialistái természetesen jól ismerik a nevét és legalább néhány művét. De rajtuk kívül sokan csak keveset, vagy semmit sem tudnak arról az emberről, aki hajdanában nemcsak a német, hanem az európai egyháztörténetnek is az egyik legfontosabb és legnagyobb hatású személyisége volt.

Tekintélye nem utolsósorban azon alapult, hogy egész életében – a keresztyének közötti viták és a fokozódó széttagoltság korában – kölcsönös megértésre és megegyezésre törekedett, egyáltalán nem csupán a reformáció táborán belül, hanem a nyugati keresztyénség gyorsan mélyülő kettészakadására tekintettel is. Mindez arra késztetett, hogy korával és az őt körülvevő világgal együtt mutassam be Bucert: mint olyan embert, aki a késő középkor feltételeiben és struktúráiban gyökerezett…, azután belesodródott a 16. századi nagy szellemi, társadalmi és politikai átalakulásba... Úgy vélem ugyanis, hogy csak a Bucert körülvevő, számára kiindulópontot jelentő, s ennyiben őt meghatározó környezetben és korban elhelyezve kerülheti el az életrajzíró azt a veszélyt, hogy őt tegye a történelem középpontjává. Az Bucer természetesen nem volt. Egy jelentős, színes, izgalmas kor gyermeke viszont igen.

Azt tartottam fontosnak, hogy bemutassam, hogyan élt és cselekedett valaki ebben a valóságban, egy olyan ember, aki egyre inkább hajlandó, majd képes is volt arra, hogy bizonyos határok között maga is befolyásolja a változást.” (Részlet az Előszóból.)

Martin Greschat a Gießeni Justus Liebig Egyetem nyugalmazott egyháztörténet-professzora.

Martin Greschat könyvéről részletek, és belelapozási lehetőség a Kiadó megújult honlapján, ahol már bankkártyával is fizethet


Martin Greschat
Martin Bucer - Egy reformátor és a kor, amelyben élt
Fordította: Koczó Pál
ISBN 978 963 558 180 1; B/5; 336 oldal; keménytáblás; 2900 Ft
Kategóriák: szakkönyv; egyház és gyülekezet; egyháztörténet; életrajz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.