Kiegyensúlyozott kép kell!

2012. október 14., vasárnap

Enno Haaks, a GAW elnöke szolgálati útja során többek között Magyarországra is ellátogat, ahol református és evangélikus egyházi vezetőkkel is találkozik. Utazása előtt blogján a magyarországi helyzetet értékelte.

„Németországban nagyon kritikusan szemlélik a magyar kormány tevékenységét. Ez legutóbb a lipcsei fényfesztiválon vált világossá. Dalos György író Beszéd a demokráciárólcímű felszólalásával árnyalt betekintést nyújtott az ország nehéz társadalmi helyzetébe. Az Orbán-kormány nehéz örökséget vett át a szocialista kormánytól. Ezen felül az egész politikai klímát alapjában véve kommunista gondolkodásból származó barát-ellenség séma terheli, így a kormány és az ellenzék nehezen tudnak fontos kérdésekben konszenzusra jutni. »Ezen feltételek mellett annak a kormánynak a magatartását egyenesen abszurdnak tartom, amelyik hivatali idejének harmadik évében a demokratikus ellenzék képviselőivel még egy csésze kávéra sem hajlandó összeülni. Ezen kívül ennek a kormánynak a szomorú gazdasági és társadalmi helyzetre való tekintettel sürgető kötelessége az ország jövőjének érdekében egy szélesebb, pártokat összefogó nemzeti konzultációt indítani. Talán túl magas a gátlásküszöb, talán külső közvetítésre van szükségünk« – mondja Dalos és ezzel a fel nem oldott ellentétekre is utalt. Ilyen helyzetben árnyaltan látni Magyarország politikai helyzetét nem egyszerű, ennek ellenére a német médiában könnyedén festenek egyöntetűen negatív képet róla. »Felhívjuk a lipcseieket arra, hogy a fényünnepen világosan foglaljanak állást« – nyilatkozta a lipcsei városi tanács egy baloldali tagja. Különösen a magyar miniszter fellépését kritizálták. Balog Zoltán Lipcsében tanult teológiát és a Magyarországi Református Egyház lelkipásztora. A romák magyarországi integrációjáért küzd; beszédében Magyarország nagy társadalmi problémáiról számolt be. A lipcseiek hiányolták a jogállam és a demokrácia alkalmazását Magyarországon, bírálták a kormány közeli kapcsolatát alkotmányellenes szervezetekkel és a lincselő igazságszolgáltatást. Ezek azok a megnyilatkozások, amelyek a magyarországi politika árnyalt megközelítését erősen megnehezítik. Hogy ezek igazak-e, annak utána kell járni. Hiszen pont német alkotmányjogászok ítélték úgy, hogy az új alkotmány modern és kiegyensúlyozott. A vitatott médiatörvényt is revideálták az EU beavatkozása után, és azóta nem aggodalmaskodnak miatta. Tehát tényleg nem egyszerű kiegyensúlyozott képet kialakítani. Ebből az okból kifolyólag izgatottan várom az egyházi vezetőkkel történő egyeztetéseket."

Enno Haaks blogbejegyzését itt olvashatja eredetiben

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió