Kiemelkedő református alkotások az Ökumenikus Diákfilmszemlén

2018. június 13., szerda

A református, katolikus, evangélikus általános- és középiskolák diákjai számára hetedik alkalommal szerveztek filmszemlét, melyen református fiatalok két második és egy harmadik helyezést, illetve két dicséretet is elnyertek. Idén a kiemelt téma az Újrajátszva címet kapta, ami mellett szabadon választható kategóriát is hirdettek, műfaji megkötés nélkül.

Az Újrajátszva témában a gyerekeknek olyan helyzetet kellett ábrázolni, amit jó lenne újraélni, hogy másképp léphessenek benne. Az indulókat két korcsoportra ­­– 5-8. osztályos és 9-12. osztályos ­­– osztották. A beküldött alkotásoknak nem kellett feltétlenül vallási témát érinteniük, de a pályázati felhívásban a szervezők hangsúlyozták az általános emberi értékeken túl, hitünk értékeinek képviseletét. A református indulók között egészen fiatal és végzős diákok is voltak, akik kisfilmjeikben főként egyéni élettapasztalatokat, családon belüli- és fontos, társadalmi kérdéseket érintettek.

I.kategória - Újrajátszva

A legfiatalabb díjazott egy ötödik osztályos tanuló és kistestvére, V. Nagy Szilveszter és Bendegúz lett. Az okostelefonok világát és a hit kapcsolatát bemutató Új élet című alkotásukkal második helyezést értek el. A film készítője a halászteleki Bocskai István Református Oktatási Központ diákja.

Új élet

 

Maróti Márk, a Kecskeméti Református Internátus végzős tanulója szintén második lett, ugyanebben a témában. Emma című kisfilmje a válások gyermekeket érintő hatását világítja meg egy visszaemlékezésen keresztül.

Emma

 

Dicséretben részesült a Bocskai István Református Oktatási Központ 11. osztályos növendékeinek műve: A befutó. A film párhuzamosan – mintegy tükörként – vizsgálja egy életút gyermeki és felnőtt szálát. Alkotók: Páhi Zsombor és Kriston Milán, felkészítő tanáruk Gonda Sándor.

A befutó

 

II. kategória

A szabadon választott kategóriában egy harmadik helyezett és egy dicséretes református pályamű szerepel. A dobogóra a miskolci Balázs Győző Református Gimnázium 12. osztályos tanulója, Jarecsni Mercédesz léphetett fel, filmje, A Távkapcsolat újszerű megközelítésben mutatja be a címadó helyzetből származó érzelmeket.

 

A Távkapcsolat

 

Szintén a miskolci gimnáziumból kapott dicséretet a telefON/telefOFF című pályamű, ami párhuzamosan vetíti le egy fiatal napját okostelefonnal és anélkül. A filmet a 10. osztályos Kőrössy Dániel és Bas Dit Nugues Lily, Nagy Niki, Szász Orsolya készítették.

telefON/OFF

 


Mindkét munka során közreműködött Török Eszter tanárnő.

Demter Anna

A díjazottak listája az Ökumenikus Diákfilmszemle oldalán érhető el, a filmek a képekre kattintva megteinthettők.

Ez történik továbbiak →