Könyvek előkészületben

2011. március 30., szerda

Házasságra készülőknek, kisiskolásoknak és kételkedőknek is szólnak majd a Kálvin Kiadó megjelenés előtt álló könyvei.

A kiadó blogján közzétett összeállításból kiderül, hogy milyen könyvek megjelentetését tervezi a kiadó a közeljövőben, várhatóan még pünkösd előtt.


A Házasságkönyv a tervek szerint házasságra készülőknek és házasoknak lesz igazi ajándékkönyv. Sztelek Csilár Döme a 4b-ben című kisiskolásoknak szóló rövid elbeszélése a Döme című beszélgetős könyv folytatása.

Robert N. Wennberg amerikai szerző Kételkedők könyve című munkája nem a szkeptikusoknak szól, hanem azoknak, akiknek van hitük, de valamiért kételkednek. Rudolf Bohren (1920–2010) neves svájci gyakorlati teológus imakönyve (Tanuljunk imádkozni! - Gyakorlókönyv Pál apostol és Kálvin alapján) egyúttal „gyakorlókönyv” is lesz, amely - címének megfelelően - imádkozni tanít.

Mint a kiadó összeállításából kiderül, hamarosan újra kapható lesz zsebméretű Biblia, méghozzá bőrkötéses, praktikus és elegáns kivitelben. Soós László Ünnepeink igéi című könyve, a Magyar Bibliatársulat megbízásából megjelenő kiadvány a Biblia költői szakaszainak verses fordítása az egyházi év ünnepeire.

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadójának könyveivel április 14-17. között a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is találkozhatnak az érdeklődők, ahol több könyvbemutatóra is sor kerül majd.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.