Kollégiumtűz: tovább folyik a mentés, gyűlnek az adományok

2019. január 28., hétfő

24 és fél millió forint gyűlt össze a múlt héten kiégett Ráday Kollégium diákjainak megsegítésére a Károli Gáspár Református Egyetem számláján, a tűzben elhunyt férfi családjának pedig 7 és fél millió forintot adományoztak hétfő délutánig. Emellett több intézmény szálláshelyeket ajánlott fel a tanulóknak, így az is eldőlt, hol lakhatnak a diákok a tanév második félében.

Rengeteg felajánlás és adomány érkezik a Magyar Református Szeretetszolgálathoz: ruhából már annyi gyűlt össze, hogy nincs szükség többre. Köszönik a segítséget minden adományozónak és gyűjtőpontnak. Laptop- és telefonfelajánlások is érkeztek, de azokra továbbra is szükség van, mert sok diáknak használhatatlanná váltak a tanuláshoz szükséges elektronikai eszközei. Valaki pedig abban ajánlotta fel a segítségét, hogy sérült technikai eszközökről lementi a még használható adatokat.

A református diakóniai intézmények vezetői és munkatársai is mély megrendüléssel figyelték a híreket, hétfő délelőttre másfél millió forintot gyűjtöttek össze a károsultaknak: egymillió forinttal járulnak hozzá a rádays diákok megsegítéséhez, további félmillió forinttal az elhunyt feleségét és lányait segítik, emellett pedig folyamatosan imádkoznak a diákokért és a gyászoló családért.

Mindenkinek lesz helye

Hétfőn elkezdődtek a tárgyalások a református kollégium 165 lakójának elszállásolásáról. 32 diák jelezte, hogy önállóan megoldja a lakhatását, így 133 hallgató elhelyezéséről kell az egyetemnek gondoskodnia. Több intézmény is jelezte, hogy hosszabb vagy rövidebb időre befogad kisebb csoportokat.

Hosszas egyeztetés után végül a teológus hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által felajánlott szálláshelyekre kerülnek, illetve a rádays épületkomplexum épen maradt szolgálati lakásainak egyikébe. Bár eddig a Hittudományi Karon kötelező volt a bentlakás a budapestieknek is, az egyetem vezetősége döntött arról, hogy ők átmenetileg hazaköltözhetnek – tájékoztatott Zsengellér József stratégiai rektorhelyettes. Mint mondta, a más egyetemekre járó hallgatókat saját felsőoktatási intézményeik kollégiumai – a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem – fogadják be, akinek pedig ott nem jutott hely, a Károli Gáspár Református Egyetem Bethlen Gábor Kollégiumába, illetve az Óbudai Diák Hotelbe költözhetnek.

A tervek szerint február 18-án folytatódik a tanítás, addigra sikerül az oktatási helyiségeket megfelelő állapotba hozni. „A történtektől függetlenül várjuk a felvételizők jelentkezését, szeptembertől szeretnénk megoldani egy helyen a kollégiumi lakhatást. Már kértük a kormány és a felsőoktatási államtitkárság segítségét, hogy találhassunk olyan épületet, ami befogadhatja diákjainkat, míg fel nem épül az új kollégium” – tette hozzá Zsengellér József.

A Budapesti Egyetemi Misszió a hét minden napján várja a kollégistákat beszélgetésre, lelkigondozásra, kikapcsolódásra a Horánszky utca 26-ba, szerdán este 7 órától pedig imaalkalmat szervez a tűzkárosultakért a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (Budapest, 1117, Magyar tudósok körútja 3.).

Zajlik a kármentés

A Ráday utcai épületkomplexum még ma is zárva volt, folynak vizsgálatok és zajlik a kármentés. A Ráday Levéltárat és Török Pál Kari Könyvtárat nem érintette közvetlenül a tűz, viszont az épületben szálló füst és az oltáshoz használt víz okozott károkat. A műemlékkönyvtár és a Bibliamúzeum nem sérült meg.

reformatus.hu, fotó: Kalocsai Richárd

Korábbi cikkeink a budapesti teológián január 23-án keletkezett tűzről:


 

Szerdára eldőlhet, hol laknak majd az otthon nélkül maradt rádays diákok

Gyűjtés indult az áldozat családjának

5 millió forint fél nap alatt a rádays diákoknak

Kollégiumtűz: Ön is segítene?

Nem sérültek meg hallgatók a kollégiumtűzben

Még mindig parázslik a Ráday Kollégium

Egy ember meghalt a kollégiumtűzben

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.