Konferencia a református egészségügyi intézményről

2010. április 23., péntek

altSokan ajánlották fel támogatásukat és segítségüket a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) és püspökének, Csűry Istvánnak a tervezett kórház- és egészségbiztosítási rendszer beindításához.

 

A KREK előadó-tanácsosa, Forró László elmondása szerint a jövő héten konferenciát szerveznek, amelyen a tervekről különböző szakértőkkel egyeztetnek majd. Az értekezleten a szervezők reményei szerint Cseke Attila egészségügyi miniszter is jelen lesz. A tárcavezető kezdettől támogatásáról biztosította a reformátusok projektjét, és az egyházkerület biztos benne, hogy ez így is marad, még akkor is, ha a következő kormányülést véletlenül épp a konferencia napjára szervezik, és a miniszter nem jelenhet meg Nagyváradon, jelentette ki Forró.

A Református kórház Nagyváradon címet viselő szakértekezlet első felszólalója a budapesti Bethesda Kórház főigazgatója, Velkey György lesz. A Magyarországi Református Egyház égisze alatt működő gyermekkórház nemcsak arra jó példa, hogy hogyan lehet egyházi alapon egészségügyi intézményt működtetni, hanem arra is, hogy hogyan válhat egy ilyen kezdeményezésből országos hírű kórház. „Sokan csodálkoznak, hogyan képzeljük el a református kórház fenntartását, honnan vesszük a pénzt hozzá. Szeretnénk megmutatni, hogy az ötlet nem kivitelezhetetlen” – magyarázta a tanácsos.

A konferencián Kalmár László, a Segítő Jobb Alapítvány igazgatója is felszólal. Az alapítvánnyal régóta jó kapcsolatot ápol az egyházkerület, segítségével számos olyan beteget sikerült már megmenteni, akiről az itteni orvosok lemondtak, mondta Csűry István. A találkozó vége előtt az OTP Bank vezérigazgatója, Diósi László, illetve nagyváradi igazgatója, Szabó Géza ismerteti a tervezett egyházi egészségbiztosítási rendszer létrehozásának lehetőségeit.

A tervek szerint a biztosító a kórházat vagy kórházakat is pénzelhetné, illetve különböző pályázatokból is szereznének különböző összegeket a működtetéshez, magyarázta a püspök. Hangsúlyozta: a kezdeményezés önvédelmi jellegű, az egyháznak észre kellett vennie, hogy hívei közül sokan esnek áldozatul a rosszul működő romániai egészségügyi rendszernek. De nemcsak az ellátás technikai színvonaláról, hanem az orvosok keresztényi lelkületéről is szó van. Csűry elképzelése szerint a kórházban a régóta nem működő református diakonisszaszolgálat is újjáéledhetne, illetve szeretettel várják majd a segíteni kívánó apácákat is. A konferencia április 28-án 16 órakor kezdődik Nagyváradon, a KREK székházának Bartók Termében.

forrás: Krónika

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.