Könyvbemutató a Mándoki Református Egyházközségben

2012. szeptember 21., péntek

Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze szeptember 16-án a mándoki egyházközség tagjai. A templomban bemutatták az „Emlékezetnek okáért némely dolgok feljegyeztetenek az ecclesia és helység iránt – A Mándoki Református Egyházközség históriája" című könyvet. A tanulmány szerzője Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész, a könyv megjelenését a D. Dr. Harsányi András Alapítvány és a Mándoki Református Egyházközség támogatta.

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője a Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi ige, a Jel 3,7-13. alapján hirdette Isten igéjét. Prédikációjában többek között arról szólt, hogy a „Mindenható Isten tud a mándoki gyülekezet cselekedeteiről", mindazokról, melyek a megjelent könyv alapján az elmúlt közel ötszáz esztendőben történtek meg. „A hitben megélt múlt vezet a Krisztussal közös jövendő felé" – mondta.

Kozma Zsolt mándoki lelkipásztor a presbitérium és a gyülekezet nevében köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte a könyv megírását, azt, hogy a kutató-lelkipásztor feltárta a gyülekezet múltját. Csegei István, szabolcs-beregi esperes kiemelte, hogy milyen fontos is e keleti országrészben a múlt helyes ismerete.

Dr. Baráth Béla, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének docense bemutatta a D. Dr. Harsányi András Alapítvány Kiadványai sorozat tizenhatodik köteteként megjelent száznyolcvannégy oldalas könyvet. Ismertette a kutatás sokkrétűségét, az egyháztörténeti adatok mellett a helység és a vármegye kapcsolódó eseményeit. Külön kiemelte a félezernél is több hivatkozást, a korabeli, levéltári források és a nyomtatásban megjelent tanulmányok rendszerezését, a latin szövegek fordítását. Bemutatója végén részleteket olvasott fel a könyvből.

Sajtos Szilárd lelkész-százados a gyülekezethez való kapcsolódásáról szólt, nagy szeretettel köszöntötte a mándokiakat, a felmenők, a nagyszülők gyülekezetét, s arról beszélt, hogy számára milyen fontos a gyökerek ismerete. „Tábori lelkészként sokfelé járunk a világban, fontos, hogy legyen egy hely, ahol a legmélyebben érezzük: én innen jövök, valahol ide tartozok". Megemlékezett a kutatást igénylő elmúlt tizennégy év eseményeiről, megköszönve mindazok segítségét, akik támogatták és segítették.

Az ünnepi istentiszteletet követően a gyülekezet szeretetvendégségben volt együtt, ahol a szerző közel kétszáz példányban dedikálta könyvét.

További képekért kattintson a Tábori Lelkészség oldalára

www.taborilelkesz.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió