Közelebb Istenhez, közelebb egymáshoz!

2015. június 10., szerda

Polgár Tibor magyaralmási lelkipásztor idén is részt vett a bajorországi evangélikus egyház josefstali ökumenikus tanulmányútján. Beszámoló.

Tizenhét országból harmincnyolcan vehettünk részt májusban a bajorországi evangélikus egyház évenkénti európai ökumenikus tanulmányútján. A Bajor-Alpok szélén található josefstali tanulmányi központban felejthetetlen tíz napot tölthettünk el, ahol idén az Istennel való kapcsolatról tartottak konferenciát. Örülök, hogy nemcsak sok új ismeretet szerezhettünk, hanem gyakorlati tapasztalatokban is volt bőven részünk. Arra a kérdésre kerestük együtt a választ, hogy „Hogyan éljük meg a kapcsolatunkat Istennel?" Konferenciánk alapigéje pedig az Ézsaiás 43,1-ből volt: „Neveden szólítottalak!"

Minden reggel és este áhítaton vettünk részt, ahol megélhettük az Istennel és egymással való közösségünket, vasárnap pedig a közeli evangélikus gyülekezetben most először együtt vehettünk részt az úrvacsorai közösségben, ami nekem nagyon sokat jelentett. Jó volt átélni, hogy Krisztus szeretete nem elválaszt, hanem összeköt minket. Ezen kívül minden reggel egy bibliai szakasszal, rövid elmélkedéssel indítottuk a napot az előadások előtt. A tartalmas, személyes hangvételű, hiteles előadások után pedig délutánonként kiscsoportokban dolgoztuk fel, gondoltuk tovább, beszéltük meg a hallottakat, osztottuk meg egymással észrevételeinket.

Számomra a két legmeghatározóbb előadás Waldemar Pisarski: „Kapcsolatban élni" és Thea Vogt: „A protestáns lelkiség mai útjai" voltak, ezekből kaptam a legtöbb útravalót. Jó, hogy volt alkalom csoportos feldolgozásra, műhelymunkára, gyakorlati tapasztalatok szerzésére, új módszerek kipróbálására is (keresztyén meditáció, bibliolog). Idén is ellátogattunk Münchenbe, hogy megismerjük a római katolikus nézőpontot egy Bencés kolostorban. Pénteken pedig az ortodox aspektus megismerése és az ortodox böjt várt ránk. Sofian ortodox püspök testvérünk felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen fontos az Istennel töltött idő, hogy legyen Istennel töltött időnk, mert áldottabb, gyümölcsözőbb lesz így a szolgálatunk.

Ha nem ismerjük a másikat, könnyen előítéletek alakulhatnak ki bennünk, ha azonban tíz napig együtt vagyunk egy ilyen „békesség szigeten" – mert ez a hely valóban egy csoda –, akkor egyszer csak elkezdjük meglátni és felismerni a másikban a testvért, a Krisztust! Szinte maguktól leomlanak a falak, amik elválasztottak minket egymástól. Meg vagyok győződve arról, hogy Isten közelebb akar vinni minket egymáshoz, ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, ránk is szükség van! Hiszem, hogy Isten használni akar minket abban, hogy hidak épüljenek, melyek összekötnek minket egymással, segítenek egymás felé közeledve rácsodálkozni, hogy sokkal több az, ami összeköt minket, mint az, ami elválaszt.

Minden évben örömmel csodálkozhatunk rá arra is, hogy öt-hat magyar résztvevő érkezik három országból. Jó volt azt is újra átélni, hogy mi, magyarok bárhonnan érkezünk is, összetartozunk, egymásra találunk. Magyarországi Református Egyházunkat képviselni egy ilyen konferencián valóban nagy felelősség és egyben kiváltság is, ahogy Zsadon Zsuzsa megfogalmazta, akivel együtt vehettem részt ezen a képzésen. Pénteken este bemutathattuk szolgálatunkat, szombaton este pedig a magyar csapattal együtt készítettünk rizses lecsót, amikor is egy-egy finomságon keresztül a hazai konyhát igyekezett mindenki megismertetni a többi résztvevővel. Hétfőn este mi magyarok (hatan három országból) tartottuk az esti áhítatot, ahol egy árnyjátékkal és áldás énekléssel is szolgáltunk.

Nagy ajándék volt számomra ez a tíz nap. Tele van a szívem hálával és nagyon jó érzésekkel gondolok vissza Josefstalra, hasznos gyakorlati képzés volt, sokat profitálhattunk belőle.

Itt nem az volt a cél, hogy egyformák legyünk, illetve a miénkhez igazítsuk a többiek nézetét, hanem hogy megismerjük és elfogadjuk egymást. Egy olyan konferencia ez, mely nemcsak segít megismerni, megérteni, elfogadni a másikat, és közelebb visz bennünket egymáshoz, ennél sokkal többet ad. Szívemből kívánom, hogy egyre többen élhessék át, tapasztalhassák meg azt, amit én ott átélhettem.

A szolgálat, a hétköznapok terhe, sok feladata mellett nagyon jó volt egy kicsit „felmenni a hegyre", nemcsak úgy, hogy meghódítottunk egy 1683 méter magas hegycsúcsot vasárnap délután, amikor is felmentünk egészen a keresztig – hiszen ott állt egy kereszt a hegycsúcson és jó volt ott kicsit megpihenni, majd továbbindulni lefelé a völgyön át vissza a tanulmányi központba –, hanem lelkileg is jó volt felmenni a hegyre! Kicsit olyan volt, mint mikor ifis voltam és elmentünk egy csendes hétre. Itt Josefstalban is elfogadó, befogadó testvéri közösség várt ránk. Reggelente hármasban együtt olvastunk Igét, kicsit beszélgettünk róla és együtt imádkoztunk. Bár ez nem volt a szervezett program része, de ez is közelebb vitt minket Istenhez és egymáshoz is!

Azért is fontos egy ilyen személyes találkozás, mert egészen más például a hírekben hallani az Ukrajnában zajló fegyveres összecsapásokról, mint itt hallani egy résztvevő testvérünk beszámolóját, aki könnyek között mondta el, hogy a testvérének a házát bombázták le, ő pedig a munkahelyét veszítette el a háború miatt. Megérthettük, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy testvérként odaálljunk egymás mellé.

Jó volt továbbá megtapasztalni, hogy a munkatársak szívvel-lélekkel szolgáltak közöttünk, nemcsak precíz szervezésben, rugalmasságban, segítőkészségben és vendégszeretetben voltak példaértékűek, hanem alázatban is.

Maga az ökumenikus konferencia pedig nemcsak közelebb hozott minket egymáshoz, segített abban, hogy megismerjük és elfogadjuk egymást, egymás hite által épüljünk, hanem általa valóban barátságok, testvéri kapcsolatok születtek, épültek közöttünk. Mikor három éve először járhattam itt, megismerkedtem egy anglikán lelkipásztorral, aki azóta meglátogatott minket feleségével Magyaralmáson, tavaly ősszel pedig mi voltunk náluk, énekelhettünk feleségemmel a gyülekezetükben. Azóta, hogy barátok vagyunk, sőt testvérre találtunk egymásban, sokat tanulhattunk egymástól. Már nálunk is elindult a férfi reggeli a gyülekezetben és az ottani tapasztalatok alapján már nálunk is gyülekezetünk tagjai olvassák a hosszabb igeszakaszt vasárnapi istentiszteleteinken. Jó volt most Roddal is újra találkozni, együtt imádkozni, nagyokat beszélgetni, sokat nevetni ezen a tavaszi konferencián.

Utolsó este egy olajlámpást kaptunk egy igei bátorítással: „Ti vagytok a világ világossága, vidd haza Jézus világosságát!" Pontosan ezt szeretném tenni, lelkileg feltöltekezve jöttem haza és szeretnék világítani Isten dicsőségére, ahogy ez a kis kézzel készített lámpás is.

Végül Reményik sorai jutnak eszembe, ezzel fejezem be a beszámolót:

Reményik Sándor: Lefelé menet

„Elváltozék..." Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, -
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én,
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Jó volt ezt átélni Isten kegyelméből!

Polgár Tibor
magyaralmási lelkipásztor

Istent keresem

2Krón 34

„...leromboltatta az oltárokat, ...összetörette a bálványokat...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →