Közeleg a tisztújítás

2013. október 14., hétfő

Átadták a Zsindelyné Tüdős Klára díjat október 12-én Budapesten, a Református Nőszövetség éves konferenciáján. Az öt díjazott mellett Pásztor Jánosné, a szövetség leköszönő elnöke is átvette a kitüntetést húszéves elnöki tevékenysége és sok évtizedes, a női munkában végzett szolgálata elismeréseként.

Közel százan ünnepeltek együtt a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában. Csomós József a János evangéliuma alapján tartott áhítatában a hús-vér evangéliumról beszélt. „Az emberrel kapcsolatos isteni szándék hús-vér emberré lett Jézus Krisztusban. Ebben az összefüggésben nincs kényes, megválaszolhatatlan kérdés. Keresztelő János nem féltékeny Jézus Krisztusra, maga mondja az őt felelősségre vonó tanítványainak: neki emelkednie kell, nekem pedig alábbszállnom. Versengés helyett az embert magával megajándékozó Istenre kell tekinteni – aki Isten szándéka szerint nagynak látja Jézus Krisztust, az kicsinek látja saját magát. Kiss Sándor, a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség egykori országos vezetőjének szavaival élve: a felkelő Nap fényében elhalványulnak a csillagok" – mondta a tiszáninneni püspök.

Asszonykezekre van szükség

„Olyan nagy a baj, hogy most már asszonykezekre van szükség" – idézte elnöki jelentésében Pásztor Jánosné Ravasz László püspököt, aki ezekkel a szavakkal kérte meg Zsindelyné Tüdős Klárát, hogy Pilder Máriával együtt alakítsák meg a Nőszövetséget. — Ma már nem hullnak a bombák, de bizalmatlanság és félelem veszi körül az embereket. Ki tanítja meg őket Isten útjaira? Asszonykezekre van ma is szükség — mondta Pásztor Jánosné, aki számos emléket sorolt fel húszéves elnöki szolgálatából, és bejelentette: szolgálatai végére ért. A világ és a feladatok is változnak, ezekhez fiatal, elkötelezett testvérekre van szükség. A Nőszövetség tisztújítására jövő tavasszal kerül majd sor.

Victor Erzsébetről Victor István református lelkész beszélt a konferencián, aki dokumentumokon keresztül mutatta be a budapesti Keresztyén Leányegyesület titkárának életútját, valamint Halász Zsuzsanna délvidéki püspökné asszony mutatta a be a Nőszövetség keretein kívül, de évtizedek óta hűséggel végzett asszonymunkát a kerületben. Vele együtt két asszony tett bizonyságot a segítésről, és az imádság erejéről.

Elismerés példamutató munkáért

Az ünnepség végén átadták a Református Nőszövetség Zsindelyné Tüdős Klára díját, amelyet évente öten kapnak meg az országos, illetve az egyes kerületi elnökségek ajánlásával áldozatkész, példamutató munkásságukért.

Az országos elnökség javaslatára Laudon Lászlóné Balatoni Edit, Dunamellékről Veres Józsefné Simon Ida, Tiszántúlról Gaál Botondné Czeglédy Mária, Tiszáninnenről Keresztesi Lászlóné Mátyás Ilona és Dunántúlról Petrőcz Lászlóné Hanzlik Mária vette át az elismerést, amelyet ez alkalommal Pásztor Jánosnénak is odaítélt a közösség.

Szöveg: Bagdán Zsuzsanna, Kép: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.