Középiskolák találkozója Nagykőrösön

2017. július 13., csütörtök

Huszonegy magyarországi, hat erdélyi, két partiumi, két kárpátaljai és két felvidéki református oktatási intézmény küldöttei – igazgatók, tanárok, lelkipásztorok, diákok – találkoztak július 6. és 9. között Nagykőrösön: az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium volt a huszonkettedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Református Középiskolák találkozójának házigazdája.

A négy nap során közösségépítő, szakmai és lelki programokon vettek részt, egyebek mellett megismerkedtek az alföldi város Arany Jánossal összefonódott történetével is. Zárónyilatkozatukban hálát adnak a Kárpát-medencei református oktatási intézményeknek nyújtott jelentős támogatásért, ugyanakkor rámutatnak a magyarországi köznevelési rendszer hiányosságaira is, emellett javaslatokat fogalmaznak meg a készülő református köznevelési stratégiához is.

Zárónyilatkozat
Fotók

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió