Közösen akarnak cselekedni
2012. április 02., hétfőA cigány szakkollégium közeljövő terveiről és a felmerült finanszírozási problémákról tárgyalt Bölcskei Gusztávval, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnökével március 30-án Debrecenben Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A minisztérium és az egyház együttműködésében, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében szeptember óta működik a cívisvárosban a Wáli István Református Cigány Szakkollégium. Az elmúlt időszakban azonban problémák merültek fel a finanszírozás rendszer kialakításában.
Biztos jövő
Balog Zoltán az Európa rádió kérdésére elmondta: a kezdeteknél mindig vannak gondok, főleg pénzügyiek, de az államtitkárság garanciát vállalt arra, hogy anyagi okokból nem szűnhetnek meg a szakkollégiumok. Hozzátette: „Ebben az ügyben sokkal közelebbi a kapcsolat köztünk és az egyházak között, mintha csak pénzt adnánk. Mi magunk is részt veszünk a szakmai programok előkészítésében, és én remélem, hogy ebből hagyományt tudunk csinálni."
![]()
„A finanszírozási problémák európai uniós pályázati lehetőségek segítségével oldódnak meg" – mondta el a rádiónak Bölcskei Gusztáv, a MRE lelkészi elnöke, aki hangsúlyozta azt is, hogy az így kialakuló biztos anyagi forrásoknak köszönhetően szeptembertől bővíteni tudják a szakkollégiumi hálózatot.
Pécsi tervek
A jelenlegi tervek szerint a következő református fenntartású cigány szakkollégiumot Pécsett fogja elindítani a MRE, két év alatt huszonöt fősre növelve a létszámot. Bölcskei Gusztáv szerint az új kollégiumot úgy tarthatják fent a leghatékonyabban, ha a debreceni intézmény telephelyeként működtetik. Emellett az államtitkárság segítségével szeretnék kinyitni a szakkollégiumot roma középiskolások számára, támogatni őket, hogy legyen esélyük bekerülni a felsőoktatásba.
„A néha akadozó kormány-egyház párbeszédben ez egy olyan terület, ahol tényleg kézzel fogható eredményeket tudtunk elérni. Ezt én annak tudom be, hogy le tudunk ülni és egymással meg tudjuk beszélni a dolgokat" – magyarázta a püspök.
![]()
A tanácskozáson ezeken kívül szó esett arról is, hogy az elkövetkezendő két évben a minisztérium és az egyház közösen szeretne tenni a szinte már csak vegetáló falvak felzárkóztatásáért is, például lelkészek, orvosok, pedagógusok ottani alkalmazásával.
Forrás: Európa rádió, fotó: Barcza János
Ez történik továbbiak →
-
05. 20. hétfő
Egységünnep Ópályiban
Ópályi -
05. 20. hétfő
Ökumenikus bibliaolvasás
Budapest, Deák tér -
05. 21. kedd
Cigánymissziói konzultáció
Budapest, Meöt Székház -
05. 21. kedd
XVII. Pünkösdi Diakóniai Konferencia
Nagykőrös
Olvasta már?
-
Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
A férfi családban betöltendő szerepéről olvashatunk a reForrás pünkösdi számában, melyben az iskolába készülő gyermekek szülei abban is tanácsot kapnak, hogy milyen nyári teendőkkel készülhetnek a szeptemberi iskolakezdésre.
-
Barnabás és Pál vagy Pál és Barnabás
Barnabás nélkül Pál talán el sem indul missziói útjára, Pál hittérítő tevékenysége mégis sokkal köztudottabbá vált.
-
Gyorssegély az ünnepek előtt
Újabb két ház rendbehozatalán dolgoznak az ácsok, valamint önkéntesekkel segítenek az udvarok, kertek megtisztításában, rendezésében.
-
A pünkösd szakrális politikuma
„A Lélek vezetése minden politikai ideológiánál tartósabbnak és hathatósabbnak bizonyul" – Szalay László Pál teológiai eszmefuttatása az ünnepre készülve.
-
Készülődés a nemzetközi menekült napra
Közös emlékezésre szólít az Európai Egyházak Konferenciája és az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága azokért, akik egy méltóságteljesebb élet reményében menekültek Európába, de a veszélyes úton életüket vesztették.
