Krisztus az ajándékok Ajándéka

2010. december 21., kedd

Kálvin János a karácsonyra ezt a megnevezést alkalmazta: az Úr születésnapja. Ő az ajándékok Ajándékának tekintette az Úr Jézust. És mi? Tanulságos lehet reformátorunk gondolatait ünneplésünkbe bevonni.

Kálvin János a karácsonyra ezt a megnevezést alkalmazta: az Úr születésnapja. Ő az ajándékok Ajándékának tekintette az Úr Jézust. És mi? Tanulságos lehet reformátorunk gondolatait ünneplésünkbe bevonni.

Kálvin János életében – mint minden hívő ember életében – voltak „karácsonyi” ünnepek és voltak „hétköznapi karácsonyok”. Az idézőjel arra utal, hogy ő nem használta a karácsony szót, s másképp volt neki ünnep az ünnep, mint nekünk. Az elsőben Jézus Krisztus megszületését, a testet öltés csodáját ünnepelte Genfben. Hétköznapi karácsonyok pedig akkor voltak életében, amikor valamilyen különös ajándékot kapott az Úrtól, illetve adott tovább másoknak. A „karácsony” szó helyett Kálvin  az „Úr születésnapja” kifejezést használta. És hogyan ünnepelt?

1550 szentestéjének napján mai fogalmaink szerinti igazi karácsonyi köszöntőt küld a fiatal angol királynak, VI. Eduárdnak. A közel négy oldalas levél apropóját az adta, hogy megjelent Kálvin Ézsaiás kommentárja, s ezt ajánlja a „legkegyelmesebb királynak”. Rábízza, melyik ószövetségi királyt választja példaképül a próféta által említett öt közül. De emlékezteti az uralkodót: aki „figyelmesen és hűen tölti be a prófétai tisztet, annak állandó háborút kell viselnie a világ ellen”. Az egyház akkori nyomorúságai közepette az angol uralkodónak kiváltképpen való feladata az egyház reformációjának támogatása.

1551. január 2-án levelet írt Bernbe Haller lelkésznek, s tudatja vele: „Mielőtt Genfbe érkeztem, itt nem volt más ünnep, csak az Úr napja… Egyáltalán nem bánkódtam emiatt.” Igen, ez a jellemzően kálvini magatartás. Leveleiben nem a „karácsony”, nem is a „szent karácsony” kifejezés szerepel. A lengyel királynak, August Zsigmondnak ír a lengyel protestánsok érdekében. Ezt a levelét így datálja: „az Úr születésnapja előtt egy nappal”, tehát 1555. december 24-én. S mivel Isten ennek az Úrnak, Jézusnak a legmagasabb uralmat helyezte vállaira, kívánja, hogy a lengyel király udvarában is otthonra találjon a Megváltó. Nagy és kegyes dolognak tartja, hogy „a lengyel nemesség ma többségében örömmel kész arra, a keresztyén hitnek alávesse magát”.

Volt olyan esztendő reformátorunk életében, nevezetesen 1559, amikor valójában két „hétköznapi karácsonyt” is adott ajándékba. Mert ezt tekintette az ünnep lényegének: valamit továbbadni mások javára, mint ahogyan Isten is adta az Ő szent Fiát az egész emberi nem javára. Ebben az évben létrehívta Kálvin a felnőttképzés intézményét, a genfi akadémiát. Céljaként ezt határozta meg: legyen „az igazi kegyességre nevelés helye”, és „az életre nevelés iskolája”. Erről a genfi intézményről mondta: „Küldjetek ide fatuskókat, mi nyílvesszőket faragunk belőlük.” Ugyanebben az évben adta Isten Kálvinon keresztül a világnak a református hit és gondolkodás páratlan Eiffel-tornyát, az Institutiot is, a keresztyén vallás rendszeréről szóló tanítást.

Reformátorunkról közismert volt, hogy ellenezte az Úr születésnapjának szertelen, éppen ezért méltatlan ünneplését. Ez ugyanis sok olyan dologhoz vezethetett, ami tényleg méltatlan lett volna: az ivászat, a partik és egyéb erkölcstelenségek, illetve az, hogy e szentséges születésnap hosszabb megünneplése magával hozhatott sok pogány vallásos ötletet és gyakorlatot, aminek semmi köze nincs a Bibliához. Fontos érve volt: a szertelen ünneplés elveszi az Úr napjának, a vasárnapnak a szentségét. Márpedig a vasárnapot Isten szerezte ünnepül számunkra, s ennek kell is maradnia az igazi ünnepnek, ami a Feltámadott Úr Jézusra emlékeztet. Olyan érv is fellelhető Kálvinnál, ami ma igencsak időszerű. Karácsony kifejezetten keresztyénellenes is lehet, önmaga lényege ellen fordítható: a kereskedelem nyereségét, a tömeghangulat felszínességét, a karácsonyi partik eszem-iszomját szolgálhatja, s ez pogány bálványozás Kálvin szerint.

Az Úr születésnapján mondott egyik prédikációjában a tőle megszokott kérdésre keresi a választ: Mi a lelki haszna az Úr születésének, testet öltésének? A Lukács 2,1–14 alapján kereste és találta meg a választ. Idézzük fel mélyenszántó gondolatait! „Ahányszor csak a mi Urunk Jézus Krisztus után vágyódunk, és mindennemű nyomorúságunkban vigasztalódást és védelmet keresünk, akkor Urunk születésénél kell kezdenünk… Azt is fel kell ismernünk, hogy születésétől fogva Urunk Jézus Krisztus mi mindent vállalt magára, hogy mi, akik Őt keressük, ne járjunk keresése közben hosszú tévutakat. Meg kell tanulnunk kicsivé válni, hogy felfogadjon minket, hiszen a Fej és a tagok között hasonlóságnak kell fennállnia. Nem kell közben értékeinket lealacsonyítani, hanem csak annyit kell felismernünk, hogy milyenek is vagyunk valójában, és magunkat igazi alázattal odavinni Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Akkor Ő elismer minket a magáénak és megerősít… Meg kell tanulnunk, hogyan jutunk a mi Urunk Jézus Krisztushoz... A legmagasabb bölcsességre akkor jutunk el, ha mi az egyszerű pásztoroktól tanulunk. Mert ugyan mire mennénk, ha a világ minden bölcsességét a fejünkben hordoznánk, de hiányozna belőlünk az az élet, amiben minden bölcsesség és gazdagság rejlik… Tehát azokat kövessük, akik a mi Urunk Jézus Krisztushoz mennek. Isten ezt a tisztességet nem a világ nagyjainak juttatta, nem a gazdagoknak, nem a kiválóknak, hanem az egyszerű pásztoroknak. Bolondos téveszménket le kell vetkőznünk, mintha Isten csodálatos titkait a mi beképzelt fogalmainkkal meg tudnánk ragadni. Egészen egyszerűen imádni kell megtanulni Őt és ezeket a titkokat. Ehhez pedig az egyszerű pásztorok hitére van szükségünk... A Szentlélek vezetésével tudunk igazán a mi Urunk Jézus Krisztus elé járulni. Az az üzenet, amit itt az angyalok hirdetnek, számunkra égő fáklyaként mutatja az utat, mert a hit kell a vezetőnk legyen, és tudnunk kell, hogy mielőtt Isten bennünk van, azelőtt Istennek velünk kell lennie… Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy Istennel békességben élhetünk. Kérni szeretnénk Őt, hogy ezt Szentlelke által éreztesse is velünk… Ekkor az sem okozhat fájdalmat, ha minden oldalról csak lenézés vagy terhek vennének körül, ha minden kárt és szennyet ránk zúdítanának az emberek. Ha Jézus Krisztus velünk van, ha megáldja próbatételeinket, akkor az emberek ebből megjegyzik, hogy mi mindösszesen egyet akarunk: még ilyen helyzetekben is Istent dicsőíteni. Ha pedig a világ fiai elkárhozásuk közepette csak triumfálni, fölényeskedni tudnak, ha csak abban lelik örömüket, hogy Isten ellen fordulnak, a mi örömünk akkor is megmarad. Ennek lényege abban van, hogy minden félelem és megaláztatás közepette Őt szolgáljuk és az engedelmességben egészen Neki szenteljük magunkat. Ez az igazi haszon, amit ebből a történetből magunkkal vihetünk.”

Genfi reformátorunk életének és teológiájának tengelye egyedül Krisztus (solus Christus) és a Róla szóló bizonyságtétel volt. Ő az a világosság, aki minden sötétséget eloszlat. Krisztus volt és maradt szemében a kulcs az igazi és helyes istenismerethez, önismerethez, emberismerethez. „Isten megjelent testben, sőt manifesztálódott a testben” – ez gyakran használt megfogalmazása volt. Krisztus a Közvetítő, a híd, aki a szakadékot, ami minket elválaszt Istentől és embertársainktól, sőt igazi önmagunktól, áthidalta, s ennél fogva nekünk iránymutatást, kapcsolatot, igazi közösséget ajándékoz. Krisztus neki az ajándékok Ajándéka volt és maradt. A mindent pótló, kipótló kincs, Akit viszont senki és semmi sem pótolhat. Ezért vallotta: „Az a teljes bölcsesség, amit az emberek megérthetnek és megtanulhatnak ebben az életben, Krisztusban rejtőzik. Még ha bolondok vagyunk is magunkban – Ő Isten előtt a mi bölcsességünk. Ha bűnösök vagyunk önmagunkban – Ő a mi igazságunk. Ha tisztátalanok vagyunk önmagunkban – Ő a mi megszentelődésünk és gyógyulásunk. Még ha magunkon viseljük is a halandó testet – Ő a mi életünk.”

Legyen Ő 2010-ben is mind többünknek házunkban, egyházunkban, „határtalan” Kárpát-medencei drága hazánkban az ajándékok Ajándéka! Hiszen egy áraiban elszabadult, az értékeket feje tetejére állító, sokszor üresen csillogó, hazug szavakkal megvezető világban egyedül, solus Christus az állandóság, az igazi  mélység, a csillogáson átvezető, hazugságokat átláttató, megbízható érték. Vele méltán és méltón szép az ünnep!

Írta és az idézeteket fordította dr. Békefy Lajos

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →