Krisztussal a viharban

2015. október 22., csütörtök

Ravasz László igehirdetései, korabeli dokumentumok, egyházi állásfoglalások – a nemzeti ünnepre az 1956-os forradalommal és azt követő időszakkal foglalkozó, a Kálvin Kiadónál megjelent kiadványokat ajánljuk.

Ladányi Sándor (szerk.): Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956-1957-es esztendőben történtekhez

Minden nemzet történetében vannak olyan dátumok, amelyekhez hozzákapcsolódik valaminek az emléke, s így többé már nem egyszerű napok a naptárban, hanem különös jelentőséget kapnak. Ezekből a kiemelkedő dátumokból áll aztán lassan össze a nemzet története, azáltal, hogy az újabb és újabb nemzedékek visszatekintve apáikra és nagyapáikra, életüket és tetteiket értelmezik. Teszik ezt a „később születettek" bátorságával és elfogulatlanságával. Éppen azért tudják ezt megtenni, mert nem vettek részt, nem élték át azokat a legtöbbször zűrzavaros és kavargó, súlyos kérdések elé állító napokat vagy hónapokat, amelyek később történelmünkké válnak. Szerencsésebb sorsú nemzetek esetén ezek az utólagos értelmezések egyértelműbbek és nem változnak túl gyakran az idők folyamán. Magyarország azonban történelme során sajnos gyakran csöppent olyan nagyhatalmi harcok közepébe, amelyekbe sem érdeke sem akarata nem vitte volna. Rossz és még rosszabb között dönteni, ott és akkor, amikor még nem tudni, mi is történik valójában, amikor még nem tudni, minek mi lesz a következménye? 1956 október 23-a ilyen hangsúlyos dátum a mi emlékezetünkben, és értékelése, elfogulatlan és reális értékelése még csak a közelmúltban kezdődött meg. A Magyarországi Református Egyház számára is fontos és szükséges, hogy erről az időszakról számot adjon a ma hozzá közeledők előtt, az akkor és azóta helytállók, a hátratételt szenvedettek előtt, és elsősorban az egyház Ura előtt. Ezt a célt kívánja szolgálni a korabeli dokumentumok egyre nagyobb számú publikálása, hiszen e nélkül a tényszerűség kerülne veszélybe.

Kiadás éve: 2006

 

Ravasz László: Krisztussal a viharban

Ravasz László nyugdíjas püspököt egyházunk az 1956-os forradalom kitörése után visszahívta a lelkészi szolgálatba, hogy újra azzal az elementáris erővel és prófétikus igazságszeretettel, ugyanakkor lelkigondozói szelídséggel hirdesse Isten Igéjét, mint ami korábban is jellemző volt rá. A kötet ezeket az 1956 november és 1957 április közötti időben keletkezett igehirdetéseit tartalmazza.

Kiadás éve: 2006

 

Horváth Erzsébet (szerk.): Megújulás, visszarendeződés (1956-1957)

„Ezzel a kötettel a Magyarországi Református Egyház folytatja az elérhető, rendelkezésre álló információk nyilvánosságra hozatalát, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a ma nemzedéke esélyt kapjon a tisztánlátás képességének megszerzésére" – írta a könyv ajánlásában Bölcskei Gusztáv, a Zsinat előző lelkészi elnöke. „Ebben a dokumentumgyűjteményben az egyes gyülekezetek, lelkipásztorok, presbitériumok hol bátor, hol óvatos válaszait olvashatjuk, válaszokat arra a kérdésre, amelyet a történelem vetett föl."

Kiadás éve: 2007

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió