Kuba: keresztyének az emberi jogokért böjtölnek

2010. március 06., szombat

altKubai keresztyén fogvatartottak március 12–31. között minden politikai elítéltet böjtölésre szólítanak fel az emberi jogok védelme érdekében – jelenti a Nemzetközi Emberjogi Társaság (IGFM). Ez idő alatt a fogvatartottak böjtöléssel, bibliaolvasással és imával adják jelét szolidaritásuknak, s annak a követelésüknek, hogy a kubai kormány tartsa be az általa is aláírt emberjogi egyezményt.

A felhívás kezdeményezői: Oscar Elias Biscet keresztyén orvos, aki 2003 óta van börtönben, valamint a 75-ös Csoport keresztyén elítéltjei. Böjti felhívásukban bírálják „a szabadságot semmibe vevő kubai kormányt, mert újra és újra megsérti az emberi jogokat". A felhívás kezdeményezői megszólítják az ország demokratikus közvéleményét, a kubai népet és mindenféle civil és vallási szervezetet. – Az egyik szervező, dr. Biscet 2003 márciusa óta 25 éves szabadságvesztését tölti, amit engedetlenségre lázítás és az állami jelképekkel szembeni tiszteletlenség címen szabott ki rá a bíróság. A börtönben sokszor vált a felügyelet brutális magatartásának szenvedő alanyává. A szigetországban a 80-as évek óta szervezi Biscet doktor az emberjogi mozgalmat. 1999-ben azért ítélték el, mert a meg nem született élet védelmére kelt és az államilag elrendelt kényszer-magzatelhajtás ellen foglalt állást, amiért 3 éves büntetést kapott. 2002-ben szabadult, majd 2003 márciusában újra bezárták, mégpedig emberjogi aktivitása miatt, ezúttal 25 évre. Biscet felesége, Elsa Morejon Hernandez nagy aggodalomban van férje egészségi állapota miatt, ami egyre romlik. (kathpress.at – 2010-03-07 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.