Külön rendelkezést igényel az egyszázalék felajánlása

2017. február 24., péntek

Az adómegállapítás után külön rendelkezést igényel az adó egy-egy százalékának felajánlása civil szervezetek, illetve egyházak részére azoknak, akiknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a személyi jövedelemadó bevallását (szja-bevallás) – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Soltész Miklós annak kapcsán beszélt erről, hogy az idei esztendőtől már nemcsak az adózó és a munkáltató, hanem a NAV is elkészíteti az szja-bevallásokat. Hozzátette: az egy százalékról rendelkezők száma évről évre nő, vagyis az emberek egyre inkább felismerik ennek társadalmi jelentőségét.

Amíg 2013-ban 997 ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát 31 egyháznak, addig az idén már 1 millió 108 ezer volt a felajánlók száma. A legtöbb felajánlást a római katolikus és a görögkatolikus egyház közössége kapta, a második helyen a reformátusok, a harmadik helyen az evangélikusok állnak.

Ugyancsak növekedést mutat a civil szervezetekhez irányuló felajánlások száma. Amíg 2015-ben 2 millió 54 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly több mint 2,1 millióan.

MTI

Több, mint egy szám

Szeretne segíteni másoknak, de nem tudja, mit adhatna? A mosolyát. A figyelmét. Az ölelését. A tudását. Az idejét. A szavait. A szeretetét. A munkáját... vagy épp adója egy százalékát. Május 22-ig rendelkezhetünk arról, hogy adónk egy plusz egy százalékával a református egyház társadalmi szolgálatát támogassuk. 

Mit kell tudni a személyi jövedelemadóról? Hogyan rendelkezhet adója egy plusz egy százalékáról? Részletek: tobbmintegyszam.hu 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.