Laptalálkozó a Partiumban

2010. június 07., hétfő

altA királyhágómelléki Hídalmás ad otthont a Presbiter című folyóirat kihelyezett szerkesztőbizottsági ülésének július 2–3-án.

 

Az Üzenet, a Harangszó – az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjai – és a Magyar Református Presbiteri Szövetség folyóirata, a Presbiter című újság munkatársainak részvételével zajló rendezvény keretében július 2-án tartják meg a lapok közös szerkesztőbizottsági ülését.

Másnap délelőtt nyílt fórumot tartanak, ahol az együttműködés tematikati súlypontjai, terjesztési és jogi kérdések mellett szó esik a Kárpát-medencei médiaösszefogás lehetőségeiről, és a tervek szerint együttműködési szándéknyilatkozat aláírására is sor kerülhet.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.