Láthatóvá tett hit

2017. november 14., kedd

A Papp László Budapest Sportarénában megtartott központi reformációi ünnepség után Bényi Ildikóval és Gundel Takács Gáborral, az emlékév arcaival arról beszélgettünk, mit jelentett számukra az elmúlt néhány hónap és maga a reformáció.

Milyen érzés volt közel tízezer emberrel együtt ünnepelni a reformáció ötszázadik évfordulóját?

Gundel Takács Gábor: Önmagában is különleges, hogy ennyien együtt lehettünk, de látom mögötte azt a több mint kétmillió magyarországi protestánst, és még többeket, akikkel szerte a Kárpát-medencében közösen ünnepeltünk. Hozzá kell tennem azt is, hogy nagyon sok olyan katolikust ismerek, akik hasonló módon, hasonló értékek szerint gondolkodnak, illetve olyan nem hívő embereket is látok, akik szintén őrzik a reformáció értékeit. Jó, hogy sokan vagyunk itt, de ennél jóval többen vagyunk olyan emberek, akik nemcsak a földi javakat keresik, hanem folyamatosan igyekeznek jobbá válni, bölcsebben élni.

Bényi Ildikó: Sok ember összetartása és a tömeg mindig óriási erőt jelent, ebben az esetben ez egy nagyon pozitív erő, mert mindannyian, akik itt voltunk ugyanazért jöttünk el, valószínűleg mindannyian ugyanazt az értékrendet valljuk és ezt nagyon jó megélni. Alig vártam azokat a perceket, amikor közösen énekelhettük a két protestáns himnuszt, akkor éreztem igazán a közösség megtartó erejét.

Miért tartották fontosnak, hogy az év során személyesen is képviseljék a reformáció üzenetét?

Bényi Ildikó: Édesapám református, édesanyám evangélikus, ezért nálunk a lányok evangélikusok, a fiúk pedig reformátusok, ezt az ősi hagyományt követte a családunk. Kedves emlékem, hogy nagyapám gondnoki szolgálata mellett kántora is volt gyülekezetének, sok évvel a halála után érdekes volt megélni, hogy még mindig hallottam a hangját a templomban. Ezek miatt az élmények miatt is óriási megtiszteltetés volt, hogy részese lehetettem ennek az ünnepségsorozatnak.

Gundel Takács Gábor: A saját gyermekeimen is azt látom, hogy csak tekintélytiszteletből nem fogadnak el semmit. Tudatosan akarják megélni a világot. És csak azt fogadják el, amiről meggyőződnek, amit pedig nem tartanak jónak, azon változtatni akarnak. Ez olyan protestáns mentalitás, ami 500 éve él és a jövőben is élni fog. Ez a módja az értékek megőrzésének és új értékek teremtésének. Ebben az évben ez az üzenet, akár kisebb, akár nagyobb részben, de rengeteg emberhez eljutott, hálás vagyok, hogy ebben segíthettem.

Hogyan értékelik az emlékévben megvalósult eseményeket?

Gundel Takács Gábor: Ez az év nagyon fontos volt, úgy érzem, sok ember elgondolkodott legalább egyszer arról, mi a reformáció, és hogy ez mit jelent az ő személyes életében. Az én megközelítésem szerint ez nem egy ötszáz évvel ezelőtti történelmi esemény, ami lezárult, hanem az életnek egy olyan része, mely ötszáz éve velünk van, de ugyanígy velünk lesz jövőre, azután és újabb ötszáz év elteltével – míg a világ világ, és az ember ember. A reformáció és a protestantizmus számomra egy gondolkodásmód, egyfajta hozzáállás a mindennapokhoz és a hithez. Arra mutat, hogy az ember ne csak elfogadó módon higgyen és gondolkodjon önmagáról, az életről és Istenről, hanem tudatosan élje meg hitét és keresse az alkalmakat, mikor beszélhet alkotójával. Természetesen ezt nem görcsösen kell tennünk, hiszen vannak csendesebb napok, de vannak olyanok is, amikor az események erősebben hatnak ránk – ez az év ilyen volt.

Bényi Ildikó: Nagyon örülök annak, hogy ennyire nagyszabású lett ez az emlékév, és ezáltal nemcsak a protestantizmust erősíthettük, hanem magát a keresztyénséget. Erről a megerősítésről is szól, szólt ez az év, aminek azért is örülök, mert olyan családban nőttem fel, ahol a keresztyén értékrend mindig fontos volt. Az elmúlt hónapok megerősítettek abban, hogy járnom kell az utamat, itt feladataim és kötelességeim vannak – de ezek mind hálás feladatok. Nagyon tetszett az az irány, amit az év eseményei mutattak, legyen szó akár kerekasztal-beszélgetésekről, akár egy gáláról. Sokat jelent, hogy ekkora ünnepségsorozat kísérte az ötszázadik évfordulót, sokunkat feltöltött és ez kitart majd hosszú évekig.

Az önök számára mit jelent a hit megélése a mindennapokban?

Bényi Ildikó: A szülőfalum Hernádvécse, ahhoz a gyülekezethez is tartozom, illetve Budapesten a kőbányai evangélikus gyülekezet jelenti számomra a közösséget. Az a fajta ember vagyok, aki erről nem tud beszélni, ezért mindig is irigyeltem azokat, akik könnyen meg tudják fogalmazni az Istennel való kapcsolatukat. Mostanában sokszor nem jutok el a templomba, hétvégén, vasárnaponként is dolgozom, emiatt szégyellem magam, de igyekszem a tőlem telhetőt megtenni. A keresztyén értékrend szerint élem az életemet, remélem, ez látszik a munkámon is.

Gundel Takács Gábor: Kicsit félve, de már néhányszor elmondtam, hogy szerintem a hit szó nem elég erős. Az van mögötte, hogy elhiszem azt, amiről én magam nem tudok meggyőződni, de mondta már más, ezért elfogadom. Szívesen kicserélném a hit szót a tudomásra, mert azt gondolom, hogy ha az ember valóban együtt él Istennel, akkor létét nem elhiszi, hanem tudomássá válik, mert megkapja az életben azokat a visszajelzéseket, válaszokat, melyekből bizonyossága lehet. A mindennapok megmutatják nekem, hogy minden Istentől való és még a nehézségek is az utamon vezetnek. Időről időre megkapom azt a megerősítést, amit nagyon nehéz szavakkal leírni, de több annál, hogy elhiszem, mert megtapasztaltam. Így élem meg ezt napról napra, függetlenül attól, hogy vasárnap délelőtt van vagy kedd este.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Forrás: reformacio.ma

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 25

„Ezt mondd Ammón népének: Halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink