Ülésezik az Egyházak Világtanácsának Központi Bizottsága

2014. július 04., péntek

2013. novemberi Puszani Nagygyűlésen alakult meg az új bizottság, amely ezekben a napokban tartja első ülését Genfben, július 2-8. között. A Bizottság a Közgyűlés által elfogadott programnak a megvalósításáért felelős, illetve felügyeli és felülvizsgálja a Tanács költségvetését.

Az idei találkozó témaként a „Béke és igazságosság zarándokútja" elnevezést kapta, utalva a 10. Közgyűlésen megfogalmazott utolsó gondolatra, arra kérve minden embert, hogy Istentől kapott ajándékaikat formálják cselekedetekké. A Bizottság ülése nyitó istentisztelettel vette kezdetét, mely során egyházunk nem rég elhunyt, ökumenikus elkötelezettségéről és a nemzetközi egyházi életben betöltött kiemelkedő szerepéről ismert püspökéről, D- Dr. Tóth Károlyról is megemlékeztek.

Agnes Aboum, a Bizottság moderátora szerint, ez az üzenet különösen nagy hangsúlyt fektet a fiatalok ökumenikus mozgalomban való részvételére. Ahhoz, hogy a prófétai dinamizmus visszatérjen a mozgalomba, hagyni kell a fiatal generációnak, hogy sajátjának érezze ezt az ügyet és meghatározhassa a mozgalom irányvonalát. Úgy gondolja, hogy az ökumenikus szellemiség határait ki kell terjeszteni, átfogóbbá tenni az egyházi– és közösségi igények számára. Beszélt ezen kívül az egész világot érintő problémákról, példaként említve a szegénységet, egyenlőtlenséget, konfliktusokat és háborúkat, valamint a növekvő munkanélküliséget a fiatalok körében. Válaszul ezekre a kérdésekre, kiemelte az ökumenizmus átalakulásának és a szellemiség újraélesztésének szükségességét.

„Jézus Krisztusba vetett hitünk által az emberiséggel való törődést kell előtérbe helyeznünk" - fogalmazta meg Olav Flykse Tveit, a Bizottság főtitkára. Ez a „zarándokút" segít abban, hogy túllépve saját határainkat, korlátainkat és gondjainkat, teljesítsük isteni küldetésünket ebben a világban-tette hozzá.

A főtitkár által felvetett kérdések valószínűleg nagy hatással lesznek a Tanács és a partneregyházak munkájára, érintve a Koreai-félsziget újraegyesítését, a keresztény egységet, az éghajlatváltozást, a gazdasági igazságosságot, a menekültek és kitelepített népek jogait, a keresztény misszió megújulását, az ökumenikus párbeszéd szerepét, illetve a HIV –és AIDS-ben szenvedő betegekkel való törődést. Végezetül több ország nevét megemlítette - mint például a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dél-Szudán, Nigéria, Szíria, Izrael és Palesztina – ahol az Egyháznak a békéért és az igazságosságért kell munkálkodnia a jövőben.

A július 3-án Központi Bizottság ismételten Dr Olav Fykse Tveit-et válaszotta meg az EVT főtitkárává. Az 53 éves norvég teológus-lelkész 2010 január óta végzi a főtitkári feladatokat. A KB döntése értelmében megbízása újabb öt évre szól.

A Központi Bizottság tagjaként, Bölcskei Gusztáv püspök is részt vesz a genfi tanácskozáson. Az MRE lelkészi elnökét a tavaly Dél-Koreában megrendezett 10. nagygyűlésén választották a 150 tagú testület tagjává.

Külügyi Iroda
Szaszkó Ágnes
Forrás: Oikoumene.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.