Lezárult az RPI országjáró rendezvénysorozata

2015. szeptember 03., csütörtök

„Kinek-kinek képességei szerint" (Mt 25,15) − a személyre szabott nevelés címmel rendezte meg tanévnyitó országjáró programját a Református Pedagógiai Intézet (RPI). A rendezvénysorozat tematikája a differenciáló és tehetséggondozó pedagógia köré épült.

Az augusztus 25. és 28. között a TÁMOP 3.1.17-15-2015-0004 pályázat keretében megrendezett alkalmakon összesen több, mint háromszáz református pedagógus találkozott augusztus utolsó hetében. Négy helyszínen – Debrecen, Miskolc, Budapest, Székesfehérvár – összesen tíz plenáris előadáson vehettek részt a pedagógusok, melyeket a téma országos hírű szaktekintélyei, egyetemi oktatói tartottak, többek között Bagdy Emőke szakpszichológus, Nahalka István oktatáskutató és Duró Zsuzsanna pszichológus.

Az előadások után szekciófoglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők, melyek tizenhat különböző témakört öleltek fel, így például a nyelvek, a reál tárgyak vagy a speciális tehetséggondozás technikáit. Egyéni tehetségfejlesztő programokról és a gondolkodást, kreativitást segítő játékokról éppúgy szó volt, mint az óvodai tehetségfejlesztésről. A szekciófoglalkozásokat az RPI szakértői és református szaktanácsadó mesterpedagógusok vezették.

Az egyes helyszíneken a plenáris előadások és szekciófoglalkozások némileg eltértek egymástól, így minden résztvevő megtalálhatta az érdeklődésének leginkább megfelelő rendezvényt.

Mind a négy helyszínen a program egységesen áhítattal kezdődött, melyeken Jakab-Szászi Andrea illetve Szabóné László Lilla katechetikai szakértő-lelkipásztorok szolgáltak. A konferenciákon levetítettél Ábrám Tibor főgondnok, a projekt szakmai vezetőjének videóüzenetét, valamint Szontagh Pál RPI-igazgató tartott előadást, melyben bemutatta az RPI tevékenységét, kiemelten a pályázatban vállalt pedagógiai-szakmai szolgáltatások fejlesztését.

Miskolcon Sarka Ferenc, a pályázat keretében készülő tehetséggondozási stratégia alkotója tartott rövid tájékoztatót, a budapesti rendezvényen pedig Szenczi Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja ismertette a Károli tehetséggondozó tevékenységét.

Forrás: koznevelesporjekt.reformatus.hu

Fotók

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió