Magyar református templom adott menedéket a Londonban rekedt diákoknak

2010. április 20., kedd

altNem tudott hazautazni angliai diákcsere-programjáról a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium 33 tanulója és négy tanára. A diákok pénteken indultak volna haza, de a vulkáni hamufelhő miatt nem szállt fel a repülőgépük.

A diákok a londoni Angliai Magyar Református Egyház átmeneti szállásán várták meg, míg iskolájuk busza értük ment.

„Péntek késő délután csörgött a telefon és a londoni magyar főkonzul a segítségünket kérte, hogy el tudunk-e szállásolni egy 37 fős, a vulkáni hamu miatt itt ragadt nyíregyházi zrínyis diákcsapatot – írta Salánki Tünde a gyülekezet lelkészének felesége. – A templom nem csak az istentisztelet alatt szolgálhatja Isten dicsőségét. Buszuk ugyan elindult Magyarországról értük, de csak vasárnap délutánra kaptak vonatjegyet a Csalagútra, így aztán vasárnap délelőttig a vendégeink voltak.”

Az első nap hirtelen meleg vacsorát készítettek és a házban található bármiféle textíliát ággyá, takaróvá és párnává alakították a vendéglátók.

alt„Egész hétvégén megtapasztalhattuk Isten nagyságát és hatalmas szervezését. Minden második szombaton van rendezvényünk, ezen a héten pont nem volt, tehát szabad volt a templom a csoport fogadására. A héten újíttattuk fel a templomba vezető kerti járdát. Ugyan vasárnapra ígérték a munkások, de már csütörtök este készen voltak vele. A mi hatalmas Istenünk ezt is előre tudta és nem a félig lerakott járdán át kellett a csoportnak az udvarra belépnie” – írta Tünde, aki még sorolta tovább az isteni jóság jeleit: mivel a korábbi napokban voltak nagybevásárláson, tele volt a hűtő, minden polc és szekrény, ráadásul édesanyja is nálunk vendégeskedett, így még segítségük is akadt.

A www.reflondon.hu oldalon a londoni magyar gyülekezetről tudhatnak meg továbbiakat.

Forrás: www.evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.