Magyarországra látogat a Rajnai Egyház delegációja

2015. szeptember 21., hétfő

A Rajnai Egyház levélben fordult tíz európai partneregyházához, amelyben eszmecserét és együttműködést ajánl a súlyosbodó menekülthelyzetben. Testvéregyházunk látogatást is tervez Magyarországon.  

 

„Az elkeseredettségünk nagyobb, mint a kerítéseitek" – egy marokkói menekült címbeli szavait idézi, valamint a németországi protestáns egyházvezetők nemrégiben elfogadott állásfoglalására is utal levelében Manfred Rekowski, a Rajnai Egyház lelkészi elnöke, amikor a súlyosbodó menekülthelyzet kapcsán tapasztalatcserére és közös fellépésre hívja a testvéregyházak vezetőit az imádság lelkületével, a bizalom jegyében, valamint az egyházak eltérő helyzetéből fakadó tapasztalatok és belátások kölcsönös tiszteletben tartása mellett.

„Egyházakként részünk van a társadalmi együttélés formálásában” – idézi alapvetésként a levél a német egyházvezetők nyilatkozatát, utalva a testvéregyházak közötti kapocsra, a közös hitre és a párbeszéd sok évtizedes tapasztalatára. „A Rajnai Egyház komoly kihívással néz szembe és szüksége van a partnerekkel folytatott egyeztetésre” – zárul a levél, amely egyben meghívás testvéregyházunk 2016 januári zsinati ülésének keretében szervezett konzultációra, ahol valamennyi meghívott beszámolhat saját egyházának szerepvállalásáról és esetleges állásfoglalásairól.

A Rajnai Egyház zsinatának napirendjén évek óta szerepel a menekültkérdés és az Európai Unió külső határaival kapcsolatos dilemmák. A befogadás kultúrája melletti egyöntetű kiállással újból és újból felhívták a kormányzatot és a társadalmat, hogy fordítson figyelmet a menekültek helyzetére és vállaljon értük felelősséget. 2014. januári zsinati ülésén, a Földközi-tenger térségéből érkező tragikus hírekre reagálva, testvéregyházunk számos konkrét ajánlással fordult a nyilvánossághoz. Követelésként fogalmazódott meg a legális útvonalak biztosítása a menedékkérőknek Európába, a szolidáris elosztási rendszer kialakítása és a terhek megosztása az EU országai között, a menekültek befogadásának emberséges feltételeinek megteremtése, valamint a tisztességes és hatékony menekültügyi eljárásrend kialakítása.

Testvéregyházunk a levélben foglaltak szellemében, a szolidaritás és tapasztalatcsere jegyében látogatást tervez Magyarországra október 3-án. A küldöttséget a tervek szerint Manfred Rekowski elnök vezeti majd és a menekültmisszió munkatársai mellett a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnökségével is találkozik.

Külügyi Iroda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió