"Már nem vagyunk képben" - együtt tiltakozik nyolc egyház, mert megszűnnek a Magyar Televízió vallási műsorai

2009. december 04., péntek

Megszűnnek a Magyar Televízió vallási műsorai, emiatt közös közleményben tiltakozik nyolc egyház. A közszolgálati tévé 9,4 milliárd forinttal kap kevesebbet 2010-ben, mint idén. A televízió vezetése még novemberben eljutatott egy levelet a református egyházhoz, amelyben azt írják, hogy „szüneteltetni kénytelenek” a vallási műsorok gyártását. A Magyarországi Református Egyház novemberi Balatonszárszói zsinatán már tiltakozott a köztévét érintő megszorítások miatt. Portálunk, a www. reformatus.hu november 27-én hírek rovatában interjút közölt Dobos Menyérttel, az MTV közéleti igazgatójával, amelyben a vezető azt mondja: azért kell bűnhődnie a közszolgálati televíziónak, mert a politikusok elégedetlenek amiatt, hogy nem tudtak elegendő befolyást szerezni a tévében. Dobos Menyhért szerint politikai bosszúról van szó. Magyarországon a 2001-es népszámlálás szerint 5,3 millió katolikus, 1,6 millió református és 304 ezer evangélikus él. Az egyházak közös nyilatkozata: A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyarországi Unitárius Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyar Ortodox Egyház vezetősége megdöbbenéssel értesült a Magyar Televízió Zrt. (MTV) 2010-es évi műsorrendjének tervezett változásairól. Az egyházak vezetőinek értesülése szerint az MTV-t érintő 2010-es tervezett költségvetési elvonások súlyosan veszélyeztetik az MTV közszolgálati feladatvállalását, hiszen nem teszik lehetővé újabb vallási műsorok készítését. A Rádiózásról és Televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényben foglaltaknak megfelelően, valamint a 2000. január 1-jén hatályba lépett az MTV és a nyolc történelmi egyház és felekezet között létrejött megállapods értelmében, a közszolgálatot végző MTV a közszolgálatot végző történelmi egyházak és felekezetek szerepvállalásához, hitéleti, erkölcsi, oktatási, nevelési, szeretetszolgálati és missziós tevékenységének bemutatásához a műsorokon keresztül nyilvánosságot biztosít. A megállapodás rögzíti az együttműködés szabályait, biztosítja annak keretét és egyben garantálja a műsorkészítés biztonságát. A megállapodás értelmében a műsorok készítésének szemlyi, technikai és anyagi feltételeit az MTV biztosítja a Vallási Műsorok Szerkesztőségének keretén belül. Az Együttműködési megállapodás értelmében annak megváltoztatásához a felek együttes akarata szükséges. A történelmi egyházak és felekezetek tiltakozásukat fejezik ki a megállapodás egyoldalú megsértése miatt, amely súlyosan diszkriminálja és ellehetetleníti az egyházak közszolgálati szerepvállalását. Budapest, 2009. december Dr. Erdő Péter bíboros s.k. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Dr. Bölcskei Gusztáv püspök s.k. a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Ittzés János elnök-püspök s.k. Magyarországi Evangélikus Egyház Dr. Feldmájer Péter elnök s.k. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Balázsi László megbízott püspök s.k. Magyarországi Unitárius Egyház Dr. Mészáros Kálmán elnök s.k. Magyarországi Baptista Egyház Csernák István szuperintendens s.k. Magyarországi Metodista Egyház Mark Golovkov jegorjevszki püspök s.k. Magyar Ortodox Egyház

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.