Megajándékozott emberek vagyunk

2019. október 02., szerda

Tudunk-e bővelkedni a hitben, Isten igéjében, netán a krisztusi szeretetben? Ezekkel a kérdésekkel néztek szembe a reformáció hónapja programsorozat megnyitójának résztvevői. Az október 1-i budapesti zenés istentiszteleten Steinbach József püspök prédikált.

„Az egyház ma is reformációra szorul, a világ, amiben élünk, arra késztet bennünket, hogy újra és újra átgondoljuk szolgálatunkat” – hangsúlyozta Kondor Péter evangélikus püspök a reformáció hónapja rendezvénysorozat kedd esti központi nyitó alkalmán. Mint mondta, nem nekünk kell magunkat megreformálni, csakis Jézus Krisztus képes minket megújítani, aki fél évezrede egy kolostor cellájában gyötrődő szerzetest, Luther Mártont is megszólította. „Használjuk a reformáció havát arra, hogy visszatekintünk, magunkba nézünk és reménységgel előre tekintünk” – buzdított a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szokásos egy hónapon át tartó országos programsorozata – már hagyományosan – zenés istentisztelettel kezdődött: fél hattól a református Egressy Béni Művészeti Középiskola fúvószenekara hívogatta a Deák téri evangélikus templomba a Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontján áthaladókat, fél órával később pedig a rendezvénysorozat valaha volt legnépesebb összkara énekelt odabenn. Az igehirdetésre a rákoscsabai baptista énekkar és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának nőikara hangolta a résztvevőket, a prédikációra pedig a Pünkösdi Zenei Misszió Égi Szólamok Kórusa, valamint a Deák Téri Evangélikus Gimnázium ifjúsági kórusa felelt.

„Bővelkedünk a kórusok szolgálatában, magasztalva Urunkat, aki az igén keresztül arra hív, hogy döbbenjünk rá: Isten népe bővelkedő nép, mi mindannyian gazdagon megajándékozott emberek vagyunk” – hangsúlyozta igehirdetése elején Steinbach József dunántúli református püspök. A MEÖT elnöke a korinthusiakhoz írt második levél nyolcadik fejezetének hetedik verse alapján magyarázta meg, mit jelent bővelkedni „hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben”.

Jézus Krisztus teljes, örök élettel ajándékoz meg minket, melynek előízét már e földi világban megtapasztalhatjuk. „A belé vetett hit életünk értelme, tartalma, akár a dióbél – emlékeztetett –, hisz mit ér üresen vagy romlottan a dióhéj?” A püspök arra buzdított, a reformáció hónapjában csodálkozzunk rá, hogy a hit tartalma mindig az igében, a konkrét kijelentésben tárul fel. Az igére figyelésből pedig hitismeret származik, ami hivatássá teszi a tehetséget és a szaktudást, hisz hatására „többé már nem önmagunkért, hanem Isten dicsőségére és mások javára akarjuk végezni a dolgunkat”. A megszentelődés útján járni tehát nem más, mint igyekezet felelős szolgálatot végezni a magunk helyén. „Az ilyen buzgólkodás nem gyarló világi verseny, hanem szent dolog. Nem kioltja a másik igyekezetét, hanem buzdítja, megtermékenyíti azt” – mondta Steinbach József, majd hozzátette: ha Istennek Krisztusban közölt szeretete költözik belénk, egyre inkább az ő szeretetével szeretjük egymást. Ez a szeretet pedig „nem a másikra vár, hogy ő tegye meg az első lépést, hogy előbb ő szeressen”, hanem éppen fordítva: kezdeményező, még az ellenségeivel szemben is, a megbékélést és a megbocsátást keresi.

„Áldja meg Isten ezt a hónapot, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsát, tagegyházait és mindannyiunkat, hogy rádöbbenjünk, bővelkedő nép vagyunk – kívánta igehirdetése végén a püspök. – Ragyogjon fel bennünk az evangélium, hogy megváltott emberek vagyunk, akik még szűkölködés közepette is bővelkedünk a hitben, az igében, az ismeretben, az igyekezetben és a krisztusi szeretetben. Áldott legyen ezért a mindenható Isten!”

A zenei szolgálatot szervező Bódiss Tamás két kilencven esztendős egyházzenész előtt is tisztelgett az istentiszteleten, mint mondta: „Trajtler Gábor orgonaművész, a Deák téri templom egykori karnagya és Beharka Pál baptista kántor, orgonaművész, karnagy egyaránt sokat tett a hazai kóruséneklés előmozdításáért.” Utóbbinak Szent az Úr az Alkotó című énekfeldolgozását az összkar szólaltatta meg a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes és Finta Gergely orgonaművész közreműködésével. Az alkalom végén a MEÖT protestáns tagegyházainak vezetői – Papp János baptista egyházelnök, Pataky Albert pünkösdi egyházelnök és Khaled A. László metodista szuperintendens – imádkoztak.

Október a reformáció hónapja

Október 13-án, vasárnap 17 órától ökumenikus missziói napot tartanak a pápai református ótemplomban, egy héttel később pedig reformációi gálaestet szerveznek Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Hagyományosan ezen adják át a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díját. A helyi ünnepségek és megemlékezések mellett központi reformációi istentiszteletet is tartanak a magyarországi protestáns egyházak, mégpedig október 27-én, vasárnap 17 órától a fővárosban. A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezetben Khaled A. László hirdeti az igét. A reformáció emléknapján a MEÖT képviselői megkoszorúzzák a Reformáció Park emlékművét.

Feke György, fotó: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.