Megelevenedő holland-magyar kapcsolatok

2013. január 12., szombat

A Holland Protestáns Egyház (PKN) utrechti központjában a két egyház közötti partnerkapcsolat megújításáról tárgyalt az MRE küldöttsége.

Új korszakot hozhat a két egyház közötti együttműködésben az az egyeztetés, amelyre hosszas előkészítés után január 11-én került sor a PKN országos irodájában. Tarr Zoltán zsinati tanácsos és Ódor Balázs külügyi irodavezető a holland testvéregyház főtitkárának meghívására érkezett Utrechtbe, hogy az erős gyülekezeti kapcsolatokkal bíró történelmi partnerség megújításának átlátható és hatékony kereteiről egyeztessenek szakértőkkel és egyházvezetőkkel.

Arjan Plaisier, aki az MRE novemberi zsinatán személyesen is részt vett, hangsúlyozta, hogy a PKN különösen a hollandiai református és evangélikus egyházakat egy szervezetbe tömörítő 2004. évi egyesülés óta kisebb hangsúlyt fektetett a más egyházakkal való vezetői szintű és szakmai együttműködésre, mint korábban és az ökumenikus együttműködést alapvetően nemzetközi szervezetek, különösen is a Református Egyházak Világközössége (REV) keretében gyakorolta. A főtitkár kiemelte a REV magyar alelnökséggel működő európai régiójának szerepét, amelynek elnöke Jan-Gerd Heetderks, a PKN lelkésze az egyeztetésen is részt vett.

A megbeszélésen a felek megegyeztek, hogy a jövőben a két- és többoldalú egyházközi kapcsolatoknak nagyobb figyelmet szentelnek, különös tekintettel a szakmai együttműködésre, amelyekben a két közösség kölcsönösen megerősödheti egymást az evangélium hirdetésének felelősségében a szekularizált társadalmakban. A tapasztalatcsere a tervek szerint kiterjed a misszió teológiai és gyakorlati kérdéseire, az ifjúsági munkára, kommunikációra és az egyház társadalmi szerepvállalásának kérdéseire. Ennek jegyében az MRE képviselői megbeszélést folytattak a PKN úgynevezett „kompetencia központjának" vezetőivel, akik az egyház négyévente megfogalmazott munkaprogramjáért, az aktuális társadalmi kérdések és az egyház és állam kapcsolatának teológiai és szakmai feldolgozásáért felelősek. A kompetenciacentrum munkatársai kiterjedt szakértői hálózatot koordinálnak és együttműködnek a PKN országos központjának irodavezetőivel, igazgatójával és az egyház főtitkárával közvetlenül is.

A megállapodás értelmében az MRE képviselői is meghívást kapnak a kiemelt szakmai konferenciákra, valamint külön eszmecsere indul az egyházreform teológiai és szervezeti kérdései kapcsán. Új kezdeményezésként Plaisier háromoldalú párbeszédsorozatot kezdeményezett a magyar és a cseh egyház részvételével, amelynek során a nyugat- és közép-európai társadalmakban zajló szekularizáció társadalmi hatásairól és az egyházak tanúságtételének és missziójának új lehetőségeiről egyeztetnek majd lelkészek és missziológusok.

Az egyeztetésen ugyancsak részt vett Jan Ouwehand, a holland egyház integráns részeként, de önálló szervezetként működő Református Missziói Szövetség (GZB) igazgatója. A holland egyház az utóbbi években a GZB-n keresztül támogatta az MRE szolgálatát, a tavaly júniusban megszűntetett, korábban a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) mellett működő Közép- és Kelet-európai Missziói Tanulmányi Intézetet fenntartásának biztosításával. A GZB igazgatója, aki az utóbbi hónapokban számos alkalommal járt Budapesten, hogy az MRE, a KRE és a Dunamelléki Egyházkerület vezetésével egyeztessen a missziói intézet sorsáról, megerősítette, hogy a jövőben is elkötelezettek a magyar reformátussággal való együttműködésben. A támogatás új formáiról később egyeztet a szervezet, a holland és a magyar egyház bevonásával.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.