Meghallgatni, összegyűjteni, emlékeztetni

2014. december 02., kedd

A Megmentők és megmentettek címet viseli az az interaktív, multimédiás oktatási program, amelyet december elsején mutattak be a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Karán. Tizennégy órányi felvétel és számos dokumentum gyűlt össze a Holokauszt Emlékév kapcsán végzett kutatás során.

Dr. Sepsi Enikő, a KRE BTK dékánja köszöntötte a bemutató résztvevőit és elmondta, hogy a Holokauszt Emlékév keretében és a Holokauszt Emlékbizottság támogatásával jött létre a Megmentők és megmentettek című interaktív, multimédiás oktatási program. Majd Ágoston Béla zeneszerző adott zenei bevezetőt, egy az átlagos szemnek szokatlan ütős hangszeren, steel drumon játszott (az alábbi képen látható); az ő zenéje adja a multimédiás program zenei aláfestését is.

A Károli-egyetem rektora, Prof. Dr. Balla Péter arra tért ki, hogy a keresztyéneknek különös figyelemmel kell lenniük az elesettek felé. A keresztyének minden embertársukat egyenlőknek tekintik, éppen ezért nagyon bántja őket, ha életek vesznek oda, honfitársaink szenvednek, tette hozzá a rektor. Balla Péter angolul köszöntötte az eseményen megjelent Ilan Mor izraeli nagykövetet.

A programot Tari János docens mutatta be, aki látványos gesztussal egy képet tartott fel. A nagyapjáét, a makói református halász, a Schwarz család kocsisa képét. Felelevenítette, hogy nagyapját nem ismerhette soha személyesen, mivel korán meghalt, életét tehát csak az elmesélésekből ismerhette meg. Itt, ebben a programban éppen ez volt a cél, feleleveníteni történeteket, amelyeket mi már nem élhettünk meg, és amelyeknek a szereplői közül sokan már nem élnek. A családi fotó és az embermentés történéseinek rögzítése pedig fájdalmasan kapcsolódott össze: Tari János nagyapja 1944-ben felajánlotta a Schwarz családnak, hogy elbújtatja a családot, ám Schwarz Manó visszautasította a nagylelkű felajánlást, mert úgy érezte azzal életveszélybe sodorná jóakaróit is. Schwarzék soha nem tértek haza a haláltáborból.

A multimédiás oktatási programban a dokumentumok mellett interjúkat dolgoztak fel – színészek segítségével, hanganyagként –, ebből tizennégy órányi anyag gyűlt össze. Archív és új anyagokat is felhasználtak, mondhatni, naprakész az anyag, mert idei konferencia filmfelvétele is megtalálható a Megmentők és megmentettek oktatási programban. Mindebből egy interaktív oktató anyag állt össze – a bemutatón egy 25 perces demót láthattak a résztvevők. Tari János elmondta, hogy nagyon sok helyről érkezett a segítség, az összegyűlt anyagot végül Kálmán Zsolt segítségével állították össze multimédiás oktatási programmá.

Az anyag jelentős részét teszi Tari Jánosnak a makói zsidóság pusztulását bemutató korábbi dokumentumfilmje, és a teljesség igénye nélkül fellehetők itt, a megmentők közül, néhai  Csalai Sándorné, Cserépfalvi Katalin, a megmentettek közül  Hír Zoltán, Weiss Dávid, Stein Anna visszaemlékezései, valamint megemlékezések az embermentő Balla Péter zenekutatóról, Bodoky Richárdról, Szabó Imre esperesről és  Tüdős Kláráról.  

A kép bal széléről Tari János, Ilan Mor, Csanády Márton, Sepsi Enikő, a jobb szélén Balla Péter

A KRE kutatási igazgatója, Csanády Márton arról beszélt, hogy a Holokauszt emlékév 2013-as előkészületei során merült fel, hogy azokról is megemlékezzenek, akik hitbeli vagy erkölcsi meggyőződésük okán mentették embertársaikat. A program célja elsősorban a református egyház tagjai embermentő tevékenységének megmutatása volt. A Holokauszt feltárása során sok a mulasztásunk – mondta Csanády Márton és ennek a mulasztások pótlása jegyében bővülhet a program, illetve jövőre megjelenhet könyv formájában is.

Az oktatási program jelenleg az egyetem oktatói, hallgatói számára érhető el zárt online rendszerben. A BTK kurzusai keretében használják oktatási segédanyagként. A cél az is, hogy más egyetemek oktatói, hallgatói számára is hozzáférhető legyen a multimédiás program.

Csepregi Botond, fotók: Keppel Ákos

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.