Megint jön a Csillagpont

2010. október 05., kedd

A református ifjúsági találkozó 2011-ben a tatai edzőtáborban lesz, a szervezők bejárták a helyszínt.

Hajtós, korán kelős hét végén más vágya sincs egy egészséges embernek, mint hogy szombaton addig aludjon, amíg jólesik. A Csillagpont szervezői közül viszont volt, aki háromnegyed ötkor kelt azért, hogy elmehessen a 2011-es ifjúsági találkozó terepbejárására, aminek 2011. július 19–23. között a Tatai Olimpiai Edzőtábor fog otthont adni.

Még a Délvidékről is jöttek résztvevők arra a megbeszélésre, amit a Csillagpont leendő helyszínén tartott a stáb szeptember 25-én, sőt, volt, aki kerekesszékben érkezett. Fördős Kata, a Csillagocska gyermekkert vezetője jól ráijesztett mindenkire, de szerencsére csak azért ült a székbe, hogy lássa, vajon járható-e a mozgáskorlátozottak számára is az edzőtábor.

Amíg a szem ellát

A 2011-es Csillagpont-helyszín mintegy kétszer nagyobb, mint a 2009-es, a fadd-dombori terep, de semmivel sem kevésbé festői, mint a Holt-Duna környéke volt. Az olimpiai edzőtábort az Esterházyak óriási parkjából hasították le annak idején, hogy itt hozzák létre az 1948-as londoni olimpiára felkészítő, huszonöt hektáros telepet – ugyanis Tata és London klímája megközelítőleg hasonló. Az óriási zöldterületet a festői szépségű Cseke-tó határolja, amiben sajnos a természetes élővilágán kívül másnak nem szabad megfürdeni. Az mindenesetre biztos, hogy a helyszín látványa magával ragadó, a terepbejáráson már a legtöbben odaálmodták a rendezvények helyszínéül szolgáló, leendő sátrakat az ösvények mellé, sőt, megkóstoltuk az olimpikonok kosztját is.

Rendhagyó erőpróbával indult a stábülés, ugyanis szkanderozniuk kellett a rögtönzött pároknak. Horváthy Petra, aki a Lehetőségek piacáért felel, a Jelenések könyve 2-ből, az efézusi gyülekezetnek írt levélről szóló reggeli áhítatában kiemelte annak fontosságát, hogy bármennyire is nyomni és csinálni szeretnénk a dolgainkat, semmiképpen ne keverjük össze a célt az eszközzel. Erre ugyanis, különösen ilyen fantasztikus eszközök láttán, komoly kísértésünk van.

„Isten látja és tudja, hogy cselekedni kívánunk, sokszor széllel szembe haladunk” – mondta Petra, de hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy az alulmaradás művészetét is gyakorolnunk kell, így válhatunk győztesekké. – Talán hiányzik már belőlünk az első szeretet, ami segít, hogy ne keverjük össze az eszközöket a céllal. Isten dicsőségére élni, országát építeni, ez a lényeg, minden más másodlagos.”

Arculati elemek

Az áhítat után Csapó Balázs mutatta be a 2011-es Csillagpont tervezett, még elfogadtatás előtt álló arculatát, amin már nyár eleje óta dolgozik a kreatív munkacsoporttal együtt. Hogy mindebből mi válhat valósággá, legkésőbb novemberig kiderül, amikor is az első, a találkozóra hívogató plakátok megérkeznek a gyülekezetekhez. Az mindenesetre biztos, hogy az arculattervezés sok olyan kérdést is felvetett, ami a találkozó egészének átgondolására indította a stábot.

Pusztai Tímea Csillagpont-koordinátor és Siba Balázs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője meséltek arról a stratégiai megbeszélésről, ami az arculattervezés kapcsán kezdődött el a Csillagpont küldetéséről, céljairól. Ezenkívül bemutatták a találkozó témáját, ami egyelőre még nem publikus – annyi mindenesetre elmondható róla, hogy bizonnyal sokakat fog érinteni, terveink szerint.

Bagdán Zs.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.