Megjelent a Presbiter idei első száma

2012. február 21., kedd

Erdélytől Hollywoodig, Kárpátaljától Délvidékig terjed a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának horizontja a huszonegyedik évfolyam első számában.

A nyitó oldal színes képei között Isten ősz papja, az öt éve elhunyt Dr. Csiha Kálmán erdélyi püspök tekint ránk szelíd mosollyal, Én hiszem című versét közli a lap. „Kérjetek, keressetek, zörgessetek!” – ez a felszólítás az indító mondata Csűry István királyhágó-melléki püspök újévi elmélkedésének. Még a Magyar Presbiter rovat is, melyet Dr. Kis Domokos Dániel gondoz, az erdélyi költőre, a 125 éve szóletett Áprily Lajosra emlékezik. A hollywoodi református presbiteri konferenciát idézi fel Nagy Bálint amerikai esperes írása.

Három egyházi lap is bemutatkozik, a délvidéki szép, színes magazin, a Református Élet, a felvidéki Deregnyőn tizenkilenc év óta Csoma László gondozásában szerkesztett Református Újság. A királyhágó-mellékiek nívós lapjának, a Harangszónak Presbiter rovatát Fábián Tibor lelkipásztor-főszerkesztő mutatja be.

Fontos kérdésekre fogalmazzák meg válaszaikat fiatalok a „Mit jelent Kárpátalján reformátusnak lenni?” című válogatásban. Megismerkedhetnek az olvasók Csűry István püspök közleményével is, amiben a január 21-i budapesti békemenet támogatására hívott fel. Jó fordulat Erdélyben címmel hoz hírt a kolozsvári székhelyű egyházkerületi honlap jelentése a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonjogának bírósági elismeréséről. A záró oldala került a Szövetség elnökségének testvéri levele Dr. Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Az Ige körül rovatban Dr. Viczián Miklós evangéliumi tanítása olvasható, melyet az országszerte megújult presbitériumok tagjaihoz intéz. Nyitott szemmel rovatában Kövespataki László a bomló házasságokról ír, a Presbiter könyvespolcára rovatban D. Szabó Dániel a cigánymisszió történetének egy-egy fejezetéről szóló Igazgyöngyöt találtam című könyvet ismerteti.

Az Interjú-rovatban Farkas Márta kérdezi példás alapossággal Dr. Nagy Sándor főgondnokot, egyházunk zsinatának korábbi világi elnökét, aki villamosmérnöki és irányítástechnikai tudásából summázott válságkezelő felvetéseit igei összefüggésekbe ágyazva osztja meg az olvasóval. Dr. Papp Vilmos szellemi hidat épít 1517-2017, a reformáció indulásának és 500. évfordulójának dátumpilléreire, s hazai reformációtörténetünk évszázados léptékű eseményeivel támasztja alá míves-íves építményét. Mikó László folytatja a 4-es kórteremben betegként végzett missziói szolgálatáról szóló lelki beszámolóját.

Ehhez a számhoz négyoldalas különnyomatot is mellékeltek, amelyben a március 10-i évi rendes közgyűlés meghívója mellett a Felügyelő Bizottság jegyzőkönyvének és a határozati javaslatoknak a sokrétű információiba pillanthatunk be.

(drbl)

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →