Megkezdődött az út az életért program

2010. szeptember 16., csütörtök

altIdén is elindult az út az életért missziói program, amelyben főként hátrányos helyzetű településeken végeznek ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat szakemberek a Református Missziói Központ (RMK) szervezésében.

Idén is elindult az út az életért missziói program, amelyben főként hátrányos helyzetű településeken végeznek ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat szakemberek a Református Missziói Központ (RMK) szervezésében. A program, amelyben a négy magyarországi református egyházkerület 14 településére látogatnak el szakképzett orvosok, asszisztensek, valamint a missziói központ munkatársai és önkéntesek, szeptember 16-án, csütörtökön kezdődött és október 16-ig tart.

Az „út az életért" két missziói út – egy szűrővizsgálattal egybekötött kapcsolatépítő program, amelynek elsődleges célja az emberek testi-lelki egészségének megőrzése – mondta el Magyarné Balogh Erzsébet, az RMK lelkész-igazgatója.

Elsőként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végeznek szűrővizsgálatokat: csütörtökön Encsencsen, pénteken Jándon. Az általános belgyógyászati vizsgálatokon vérnyomást, vércukor- és vérzsírszintet, valamint légzéskapacitást mérnek. A résztvevők tisztasági és élelmiszer csomagot kapnak ajándékba.

A szűrővizsgálatokon nemcsak az orvosok és asszisztensek foglalkoznak a résztvevőkkel, hanem a helyi gyülekezetek tagjai és a missziói központ munkatársai is beszélgetnek az érdeklődőkkel. Magyarné Balogh Erzsébet hangsúlyozta, hogy a misszió kíváncsi az emberek problémáira, gondjaira és arra, hogy miben nyújthat segítő kezet a református egyház.

Az első út az életért missziói programot két évvel ezelőtt szervezte a Református Missziói Központ, akkor a falvak közösségei és a gyülekezetek is pozitívan fogadták a kezdeményezést, ezért is döntöttek a folytatás mellett. Az akkori és a jelenlegi program támogatója az oktatási tárca.

Az orvosszakmai segítséget a Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója, Velkey György adta. A programhoz az orvosokat szintén a Bethesda, illetve a mosdósi kórház biztosítja.

Az út az életért missziói program helyszínei és időpontjai
2010. szeptember 16. csütörtök Encsencs
2010. szeptember 17. péntek Jánd
2010. szeptember 18. szombat Békés

2010. szeptember 29. szerda Zamárdi
2010. szeptember 30. csütörtök Segesd
2010. október 1. péntek Barcs
2010. október 2. szombat Lenti

2010. október 6. szerda Vilmány
2010. október 7. csütörtök Olaszliszka
2010. október 8. péntek Ózd
2010. október 9. szombat Encs

2010. október 14. csütörtök Dencsháza
2010. október 15. péntek Cún
2010. október 16. Sárpilis

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.