Megkezdődött a Societas Oecumenica budapesti konferenciája

2014. augusztus 22., péntek

Augusztus 21. és 26. között a magyar fővárosban rendezi meg tanulmányi konferenciáját a Societas Oecumenica. Az 1978-ban alakult Európai Ökumenikus Társaság kétévente tartja tudományos összejövetelét, mely általában a keresztény egység témakörével foglalkozik.

Az első konferenciára 1980-ban a németországi Münsterben került sor, mely az egyházak közötti teológiai egyetértéssel foglalkozott. Az elmúlt 34 év alatt azonban olyan témák is előjöttek, mint a Szentlélek szerepe az egyház egységében, Európa a '89-es változásokat követően és a misszióval kapcsolatos kérdések.

Idén Magyarország, és azon belül Budapest ad otthont az európai ökumenikus megbeszéléseknek, ráadásul a társaság titkára is magyar, Szentpétery Péter evangélikus professzor. A XVIII. tudományos konzultáció témája a katolicitás/egyetemesség kérdése az egyházak közötti párbeszédben és gyakorlatban.

A zuglói evangélikus templomban a megnyitó imádságot Tamásy Tamás és Tamásy Erzsébet evangélikus lelkészek, az áhítatot pedig Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese tartotta. A résztvevőket először Szentpétery Péter, majd Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára és Bábel Balázs kalocsai érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ökumenikus bizottságának elnöke köszöntötték.

Megnyitó előadásában Dagmar Heller, a Societas Oecumenica elnöke a katolicitás/egyetemesség kihívásáról szólt a sokféleség és az egység megfelelő viszonyában. A bevezető rendezvényen a Zuglói Evangélikus Gyülekezet Énekkara szolgált, vezényelt Fekete Anikó karvezető és közreműködött Kéménczy Antal orgonaművész.

A mintegy 80 résztvevő Európa különböző országaiból képviseli a keresztény egység ügyét, de a hallgatóság között egyéni személyes érdeklődők és ökumenikus intézetek képviselői is jelen vannak. A hatnapos konferencia főelőadásokból és műhelyelőadásokból áll. Augusztus 24-én, vasárnap a résztvevők Veszprémbe, Balatonalmádiba és Pannonhalmára látogatnak el.

Az egyhetes programsorozat, a hosszabban együtt töltött idő lehetőséget ad nemcsak tudományos előadások meghallgatására és az ismeretek bővítésére, hanem az egyházak képviselőinek személyes megismerésére, ezáltal hitük és egyházfelfogásuk kifejezésére.

Kránitz Mihály

A szerző római katolikus teológus, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.