Megtartották a III. Patmosz konferenciát

2016. május 10., kedd

Az ókori keresztyén világ címmel harmadik alkalommal szervezett konferenciát a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszéke és a Patmosz Kutatóintézet május 6-án Debrecenben. A mostani konferencia témája Az ókori egyház eszkatológiai vetületei volt.

Mint ahogy Peleskey Miklós Péter, a Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzata elnökének beszámolójában olvasható a konferencián összesen 18 előadás hangzott el. A közel 50 főből a tiszántúli többség mellett Budapest környékéről, Felvidékről és Erdélyből is érkeztek érdeklődők. A főelőadásokat Peres Imre, Szopó Ferenc és Drenkó Zoltán tartották. Ezt követte a doktoranduszok szekciója 9 értekezéssel. A mostani rendezvényen a graduális képzés tehetségesebb hallgatói is tartottak előadást. A konferencia moderátora és szervezője Peres Imre professzor volt.

A Bibliában fellelhető eszkatologikus részek nehezen rendszerezhetők, nem foglalhatók egy rendszerbe, de ez nem jelenti, hogy ne lenne egységes, hiszen egységét Jézus Krisztus személye adja. A mai bibliakutatás célja nem is a rendszerezés, hanem a részkérdések pontosabb és alaposabb feltárása. Ennek szellemében hangoztak el az előadások egy téma körül, de mindegyik más oldalról közelített. Az érdeklődők izgalmas, biblikus és tudományos alaposságú előadásokat hallhattak többek között a megváltottak apokaliptikus számáról, az Antikrisztus számáról, a végítélet kérdéséről, a halál és álom jelentéséről, a jelen idejű eszkatológia jelentőségéről, az időről, a feltámadás rendjéről, Harmageddon és az elragadtatás szerepéről – foglalta össze beszámolójában Peleskey Miklós Péter.

A konferencia az egyetem nem régen kialakított és felavatott előadótermében, a Kölcsey teremben zajlott és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Nemzeti Tehetség Program keretében jött létre. A konferencián elhangzott előadások konferenciakötetben jelennek majd meg a Patmosz Kutatóintézet gondozásában.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió