Megtérésre és hűségre van szüksége magyar népünknek - egyházmegyei közgyűlés Bereg megyében

2010. február 12., péntek

altA negatív demográfiai mutatók egyházra gyakorolt hatása, a kijevi reformátusok státusza és az egyház elnevezésének változása is szóba került egyebek mellett a Beregi Egyházmegye közgyűlésén, amit február 7-én a balazséri Béthel Konferencia-központban tartottak.

 

Az alkalom Zsukovszky Miklós igehirdetésével vette kezdetét Pál korinthusbeliekhez írott első levele alapján. Az esperes a gyülekezetek három fő ismertetőjegyét vette sorra: a gyülekezet a szentek, a testvérek és a hívők közössége. Olyanoké, akiket az Úr Jézus szentelt meg. A gyülekezet Isten népének közössége, ahol a szeretetet gyakorolják. A gyülekezet a hívők közössége, olyan hívőké, akik bátran helyezik Isten kezébe életüket. Ezek legyenek a mi ismertetőjegyeink is.

Hájas István jegyző ismertette az előző közgyűlés határozatát, majd Vad Lilla, a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programját ismertette, felhívva a kárpátaljai gyülekezetek figyelmét is, hogy kapcsolódjanak be az önkéntesség népszerűsítésébe, környezetünk szebbé tételébe, a generációk egymáshoz való közeledésének és az összefogás elősegítésébe és erősítésébe, hogy cselekvő egyházként nyissunk a világ felé.

Az esperesi jelentésben Zsukovszky Miklós részletesen kitért a megye gyülekezeteinek és az azokban végzett munkának a bemutatására. Jelenleg a beregi egyházmegye 51 gyülekezete 36750 tagot számlál, ez a korábbi évnél közel 370-nel kevesebb. Sajnos egyre fogy a gyülekezeti tagok lélekszáma. Ez nagy részben a negatív demográfiai mutatóknak köszönhető (az elmúlt évben a KRE Bereg megyei gyülekezeteiben 440 gyerek született, viszont 680 volt az elhalálozottak száma), de a korábbinál kevesebben szerepelnek a választói listán is, ami elgondolkodtató. Megtérésre és hűségre van szüksége magyar népünknek, fogalmazott Zsukovszky Miklós.

Gergely Szabolcs, Bereg megyei főjegyző ismertetője és Molnár Sándor főgondnok zárszámadásának elfogadását követően Pocsai Vince lelkész számolt be a kijevi gyülekezet életéről, akik kérték felvételüket a Beregi Egyházmegyébe. A közgyűlés határozat értelmében a kijevi reformátusok missziói státuszban a Beregi Egyházmegyéhez tartoznak. Ez alkalommal történt meg Dancs Róbert (Munkács) és Harsányi Béla (Izsnyéte) közelmúltban felszentelt lelkészek „bekebelezése” (nyilvántartásba vétele) is. Heves vitát váltott ki a gyülekezetek státuszának meghatározása, illetve a Kárpátaljai Református Egyház nevében eszközlendő változtatás. A KRE Zsinata legutóbbi ülésén elfogadta a Kárpátaljai Magyar Református Egyház nevet. A névváltoztatást sokan ellenzik, sokan támogatják. A Bereg megyei közgyűlés ezúttal arra szavazott, hogy ez utóbbi kérdés kerüljön az egyházkerületi közgyűlés elé, mely hivatott akár elfogadni vagy megvétózni a zsinati határozatot. A gyülekezetek státuszának megállapítására pedig a jogi bizottságnak – a gyülekezetek presbitériumaival való egyeztetést követően – kell megfogalmaznia az ajánlásokat és a törvényeket.

forrás: reformatus.com.ua

Istent keresem

Jel 20,1–6

„…vele fognak uralkodni ezer esztendeig” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →